Összeszedtük azokat a filmeket és egy sorozatot, amik a szakítás utáni hetekben jól jöhetnek. Akkor is, ha fájóan emlékeztetnek arra, amit átélünk a szakítás alatt.
Miért nézzünk szakítós filmeket, amikor épp a legjobban fáj? A Csak Szakíts?! podcast első epizódjában olyan ikonikus filmeken - és egy sorozaton - keresztül beszélünk szakításról és válásról, amelyek egyszerre szórakoztatnak és fájdalmasan pontos tükröt tartanak a valóság elé.
A Blue Valentine, a Szerethető, a Lepattintva vagy épp a Jelenetek egy házasságból mind más oldalról mutatják meg ugyanazokat a kérdéseket: hogyan jut el egy kapcsolat odáig, hogy már nincs visszaút? Hol csúsznak el a dolgok? A kommunikációban, a határokban, a függésben vagy épp az érzelmi távolságban?
Körbejárjuk azt is, hogyan működünk mi magunk ezekben a helyzetekben: miért ragadunk benne rossz dinamikákban és sokszor miért nem egyetlen pillanat dönti el a végét a kapcsolatnak. Közben szó esik az újrakezdésről is – arról, hogy a „tovább” soha nem könnyű, még akkor sem, ha mi mondtuk azt ki.
Ez az adás azoknak szól, akik épp benne vannak, túl vannak rajta, vagy egyszerűen csak szeretnék jobban érteni, mi történik velük (vagy másokkal), amikor egy kapcsolat véget ér.
Timestamps
00:00 – Bevezetés: nem vagy egyedül a szakításban
01:25 – Miért segíthetnek a szakítós filmek?
05:03 – Blue Valentine
12:06 – Szerethető
17:52 – Lepattintva
22:58 – Szakíts, ha bírsz
25:30 – Jelenetek egy házasságból
28:55 – Lavina
30:33 – Igazából szerelem
33:36 – A távolság íze
36:50 – Napsütötte Toszkána
39:50 – Kramer kontra Kramer
42:00 – Zárás: a Csak Szakíts?! podcast küldetése
5 kulcsgondolat, amit magaddal vihetsz
A szakítós filmek segíthetnek normalizálni a fájdalmat, és csökkenthetik az elszigeteltség érzését
A kapcsolati krízis gyakran nem egy pillanat, hanem lassú folyamat
A konfliktusok gyakran nem „hibák”, hanem ki nem mondott érzelmi szükségletek jelei
Az újrakezdés nem romantikus, hanem sokszor egy gyászfolyamat része és egy belső átalakulás is
A humor és könnyedség segíthet a feldolgozásban
0:12 Bevezetés: nem vagy egyedül a szakításban
Sereg Tímea: Helló! Köszi, hogy itt vagy, és hallgatod a Csak Szakíts?! podcastet. Te, aki most éppen minket hallgatsz, lehet, hogy összeszorul a szíved, mert egy kapcsolat végén állsz. Lehet, hogy bizonytalan vagy, és nem tudod, hogyan tovább, és csak azt érzed, hogy fáj.
Vagy talán voltál már ebben a helyzetben, hogy valakit vagy valamit el kellett engedned, és most újra ott találtad magad. Sőt, az is lehet, hogy még nem szakítottál, de nap, mint nap ott motoszkál benned a kérdés; így akarok élni? Bármelyik is igaz rád, szeretnénk, ha tudnád, nem vagy egyedül. Itt a Csak Szakíts?! podcastben teret adunk a fájdalomnak, a kételyeknek, és annak is, hogy hogyan lehet mindezen túljutni.
Segítünk megérteni, feldolgozni, és lassan újra felépíteni magad. Szóval maradj velünk, és nézzünk szembe együtt ezzel az úttal. Én Sereg Tímea vagyok, párkapcsolatokkal és szexualitással foglalkozom, állandó beszélgetőtársam pedig Boros Júlia, szerkesztő-újságíró.
Boros Júlia: Köszöntelek, köszöntöm a hallgatókat, és köszönjük, hogy hallgattok minket. Ebben az epizódban átnézzük a szakításról szóló filmek legikonikusabb jeleneteit, és a karakterek döntéseinek hátterét. Milyen tanulságokat vonhatunk le ezekből a helyzetekből, és hogyan befolyásolhatják a valós életünket. Elemzünk néhány klasszikus és modern alkotást is.
1:25 Miért segíthetnek a szakítós filmek?
Sereg Tímea: Még mielőtt belevágunk, azért beszéljünk pár szót arról, hogy miért is jó nekünk, hogyha olyan filmeket nézünk, amikor szakítunk, vagy éppen válófélben vagyunk. Szerintem lehet, hogy egyrészt valaki azt gondolja, hogy ez igazi mazohizmus, hogyha most éppen nagyon rossz, akkor ott ülök a Netflix előtt és még annál is rosszabb legyen, mint ami most van. Viszont ennek van egy nagyon jó hatása. Sőt, én javaslom is, hogy bárki, aki ilyen élethelyzetben van, nézzen ilyet, és engedjen teret az érzelmeinek. És pont ez lesz a lényeg, hiszen az ilyen témájú sorozatok, vagy filmek, és filmekről fogunk ma főleg beszélni, abban nagyon sokat segítenek nekünk, hogy a szereplők hasonló élethelyzettel validálják a mi saját érzéseinket is. Ez egyúttal segítheti a nehéz érzelmek felszabadítását, hiszen a történeteken keresztül megláthatjuk azt is, hogy mások is átélnek hasonló nehézségeket. Ezzel pedig normalizálhatjuk azt a tapasztalatot, amit megélünk, és csökkentheti az elszigeteltség érzését, hiszen azért ilyenkor nagyon erősen ott van az emberben, hogy egyedül szeretne lenni. Még azért az extrovertáltabb embereknek is szerintem vannak olyan pillanatai, amikor inkább egyedül lennének, és sírnának magzatpózban. Azokat a filmeket, amiket most át fogunk beszélni, így is válogattuk össze, tehát lesz benne azért humoros is, olyan is, ami nagyon mélyre megy. Mindenképpen javasoljuk, hogy aki ezekben az élethelyzetekben van, nézze meg.
Akkor kezdjünk is bele.
Boros Júlia: Mielőtt belekezdenénk, azért nagyon érdekes, amit mondasz, mert van egy olyan természetes, hárító mechanizmus is rengeteg emberben, hogy pont, hogy ilyenkor nem néz ilyen témájú filmeket, mert felerősíti, és még jobban fáj, és nem erre akar gondolni. És én például azért láttam az összes akciófilmet 2000 és 2010 közötti időszakból, mert egy szakítás után volt, és semmi mást nem tudtam elviselni, mint olyan filmeket, amiket amúgy nem nézek soha.
Sereg Tímea: Szerintem az nagyon fontos, hogy a film után, amint megnézzük, jobban érezzük magunkat, vagy sokkal rosszabbul. És talán ez lehet a vízválasztó. És hogyha kettő-három ilyen után is sokkal rosszabbul érzi magát valaki, akkor alapvetően nyilván tök jó lenne valakivel ezeket átbeszélni, mert ott aztán van valami, amit nagyon fel kellene dolgozni. Tehát a gyász folyamatában van egy olyan nehézség vagy akár egy komplikáltabb élethelyzet, ami ezt megnehezítheti. Például nagyon gyakori egyébként, pont azoknál, akik nem abba a városban születtek, ahol élnek, hogy mondjuk összeköltöznek egy új társsal, egy teljesen új, akár együtt bérelnek egy lakást, vagy az illetőhöz költözik, és utána nem csak a lakóhelyét kell megváltoztatnia, hanem gyakorlatilag az egész életét át kell strukturálnia, hogy akkor anyagilag, egzisztenciálisan, hogyan léphet tovább.
Eleve szerintem minden válasz, minden szakítás, pláne minél idősebbek vagyunk, az egy konkrét egzisztenciális válság. Na most, a jól megválasztott filmek azért nagyon fontosak, mert oké, értem, hogy akciófilmeket néztél, de például itt van nekünk a Lepattintva, az az a Forgetting Sarah Marshall, ami abszolút kedvencünk, hogy azért érdemes úgyis hozzáállni szerintem az ilyen témájú filmekhez, hogy akkor olyanokat nézzünk, amiben jó adag humor van, már pedig ennek a filmnek nagyon jó a humora.
Boros Júlia: Így van, igen, tehát fontos, hogy hogy választ az ember, hogy ha már, ha már szakító téma, mert mondjuk még dermedt állapotban van, egy hete sincs, hogy szakított, és teljesen maga alatt van, akkor mondjuk nem a Jelenetek egy házasságból a megfelelő választása, hanem a Lepattintva.
05:03 Blue Valentine
Sereg Tímea: Igen, és nem is a Blue Valentine, ami az én abszolút kedvencem, de hát akkor kezdjük el, nézzük. Melyik filmmel kezdjük, melyiket szeretnéd?
Boros Júlia: Kezdjük a Blue Valentine-nal.
Sereg Tímea: Szóval a Blue Valentine az egy nagyon nehéz darab. Talán azt hiszem, hogy itt, amik ma elhangzanak, abból a legnehezebb. A téma pedig egy pár kapcsolata és házassága, kezdetektől egészen a végéig. Több idősíkon játszódik, Ryan Gosling a főszereplő benne, és én nagyon-nagyon szeretem azt az egész történetet, ahogy átívelve megmutatják, hogy miért is választották egymást. Nem tudom, mennyire emlékszel, Juli, hogy a filmben a Cindy karakterét megmutatják, hogy milyen apával nőtt ő fel, és hogy ott ordítozik apuka, és egy ilyen iszonyú kontrollban van, amire ő egyébként lefagyással reagált ott az étkezőasztalnál. Legjobban a nagymamával van, akivel van egy érzelmi kapcsolata. És úgy is indul a film, hogy a nagymama azt mondja neki, hogy hát mindenképpen olyan partnert válassz, akihez érzelmileg kötődhetsz, és aki odafigyel rád és a te saját igényeidre. Nagyjából valami ilyesmi a mondanivalója. És aztán természetesen Cindy pont úgy választ partnereket, mind a két pasit, sőt, talán a harmadikat is, aki ott lebeg a történetben, az orvos szál, hogy mindegyikük olyan valaki, aki rákényszerít gyakorlatilag a saját akaratát.
Boros Júlia: Hát igen, meg semmi, egyáltalán nem hagynak neki mozgásteret, az ő döntései, az ő vágyai, ambíciói, azok semmit nem számítanak.
Sereg Tímea: És annak ellenére, hogy a Ryan Gosling ugyan most, én őszintén nagyon sajnálom, hogy a Ryan Goslingból ilyen szép fiút csináltak, mert pont ez a film is megmutatja, hogy egyébként sokkal több van egy-egy ilyen színészben. És szerintem abszolút a legsúlyosabb és legsokkolóbb jelenet számomra az a hotelben, amikor megpróbál vele szeretkezni. Azt szeretem ebben a filmben, és szerintem ezt balkáni-szláv nőként nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy itt az agyontraumatizált családokon keresztül, amit itt nagyon sok nő megkapott, az az, hogy fel kell adnunk mindent, mert nekünk kötelességünk van. Kötelességünk a gyereket ellátni, kötelességünk munkába menni, kötelességünk mindent csinálni, kötelességünk a férjjel elmenni egy hosszú hétvégére, mert ő azt mondta. Annak ellenére, hogy rengetegszer szólt, hogy nem, nem, nem, nem. És mégis. És ugyanígy történik minden a kapcsolatukban, és hogyha visszagondolsz, az első perctől kezdve ez van. És ez a film tele van red flag-ekkel. Annak ellenére, hogy valószínűleg sokan most ezt ilyen agyon romantikus, nem tudom, milyennek gondolhatják, de szerintem az nem romantikus, ami itt történik.
Boros Júlia: Egyáltalán nem, és szerintem nem is volt az alkotók szándéka, hogy azt sugallják, mert ebben a közegben, ugye ők tanulatlanabbak, az anyagi helyzetük sem túl fényes, és ebben a közegben gyakrabban fordul elő ilyen típusú kapcsolat.
Sereg Tímea: Nekem az nagyon tetszik, hogy ahogy elkezdődik az, hogy megismerik egymást, és a Ryan Gosling karaktere fogja, és beteszi a lábát a szomszéd ajtóba, ahol a csaj van a nagymamájával az idősek otthonában, és nem hagyja, hogy a csaj bezárja az ajtót. És annak ellenére, hogy ez ilyen, hú, nagyon meg akarja ismerni, nagyon megtetszett neki, de nem. Tehát, hogy ez egy annyira erőszakos pillanata, hogy már ott eldől az, hogy ő tényleg az az ember, aki átnyomja a saját akaratát bármi áron, és utána megy, és megkeresi, hogy ki ő, hiába nem hívja fel őt a csaj telefonon, akkor is utána kutakodik, oda megy, ahol ő van, oda ül a buszon mellé, tehát ez a túlságosan durván nyomuló, aki nem figyeli azt, hogy a másiknak egyébként éppen akkor mire lenne szüksége. És én ezt a filmben nagyon szeretem, hogy a két karakter, még házasságban is, nagyon más műsoron vannak, tehát, hogy a pasi állandóan a nőtől, nem is tudom, tehát a nő felé ilyen mindenféle elvárással, és egy ilyen nagyon masszív érzelmi függéssel van, miközben egyébként függő is a karaktere, hiszen ugye alkoholista, ezt meg is tudjuk, tehát ott mindent átível ez a függőség ebben a karakterben.
A lány karakter, ugye még a fiatalabb korában pedig el van azzal foglalva, hogy őt éppen felcsinálták, nem tudja, hogy mi lesz, az egész élete forog ezen kockán, nem tudja, hogy akar, elveteti, nem veteti, orvosnak készült, akkor azt fel kell adnia, tehát hogy ott egy óriási krízisben van benne, amiben nincs segítsége.
Boros Júlia: Igen, ez nagyon feltűnő, hogy mennyire egyedül van, mennyire egyedül van, tehát egyfolytában más igényei szerint él, más akarata szerint él, miközben láthatóan nem egy gyenge, vagy egy irányításra szoruló karakter. Ez teljesen egyértelmű, aztán valahogy mégis tök egyedül találja magát minden szituációban, nagyon fájdalmasan egyedül.
Sereg Tímea: Igen, és amikor végén már, amikor talán bátorságot szerez arra, hogy na jó, itt akkor tényleg vége van, akkor is megint felsejlik egy ugyanolyan karakterű férfi, aki eljátssza, hogy hát munkába fontos vagy nekem, gyere, költözz velem másik városba, mert én majd a te szakmai pályafutásodat egyengetem, de aztán kiderül, hogy már a férfi azért az óvodáról bölcsőd, bölcsődéről, nem tudom milyen iskoláról akar gondoskodni a kislányuknak. Gyakorlatilag már az egész életét eltervezte a nőnek, aki ebben szintén nem egyezett bele, tehát már megint a feje fölött hozott valaki döntést, és én ezt nagyon szeretem ebben a filmen. Szerintem minden olyan nőnek, aki azt érzi, hogy olyan kapcsolatban van, ahol egy picit fulladozik, annak kötelezővé tenném, hogy megnézze, mert hogy elképzelhető, hogy akkor ott valóban van valami, amit ő feladott saját magából.
Boros Júlia: Hát elég sokat adott föl, és ha jól emlékszem, van is egy olyan mondat, amikor ugye a Cindy-nek leesik, hogy itt valójában mi történik, és meg is kérdezi, hogy nem azért akarsz magaddal vinni, mert én vagyok a legjobb nővér?
Sereg Tímea: Igen. Ez nagyon sokat elmond az a rész is. Behoznám még ezt a bizonyos szexuáliserőszak-szerű jelenetet, mert tulajdonképpen nem történik a Blue Valentine-ban konkrét szexuális erőszak, viszont nagyon rá akarja kényszeríteni ugye a saját akaratát a férfi, a nőre, hogy de most és most piáltunk, most vacsoráztunk, most akkor ennek meg kell történnie. Itt vagyunk egy hotelben, ami direkt erre lett kialakítva, ugye direkt az ilyen nem tudom, ilyen nagyon furcsa hotel, és ott akárhányszor mondja a nő, hogy nem, nem, nem, nem, nem, a végén mégis csak igen mond, és hogyha visszagondolsz, ez folyamatosan benne van a filmben, hogy nem, nem, nem, nem, nem, és aztán a végén igen. Tehát állandóan arra tanította ezt a férfit az évek alatt, hogyha kitartóan és egyfolytában próbálkozik, akkor a végén úgyis igent fog mondani.
És ez ott abban a jelenetben, ami szerintem, a filmnek szerintem az a csúcspontja, az ott abszolút kitejesedik, és látszódik, hogy jó, akkor tessék, akkor itt van, akkor dugjál meg.
Én nagyon szeretem, szerintem egyébként egy tökéletesen összerakott film.
12:06 Szerethető
Sereg Tímea: És ezzel ide be is hoznám a Szerethető című filmet, ami nagyon hasonló, de mégsem. Na most a Szerethetőnél sokkal finomabb, és sokkal fájobb.
Boros Júlia: A Szerethetőnél egy teljesen másik társadalmi helyzetben lévő családról beszélünk.
Sereg Tímea: Mi volt az, ami téged megfogott a Szerethetőben? Ugye ez a Cinego-n látható, ezt azért jelezzük.
Boros Júlia: Én még mindig nem tudom, hogy nagyon tetszett-e. Nekem voltak vele gondjaim, de nagyon-nagyon eteti magát a történet, meg ugye teljesen a főszereplő karaktere köré épül minden. Ez az ő egyszemélyes utazása. Ami tetszik benne, hogy tök jól megmutatja, hogy egy szakítás az mindig egy új utazás. Ez egy elkoptatott kifejezés, de tényleg egy új utazás kezdete, mert ha tetszik, ha nem, mivel az ember próbálja megérteni, hogy mi történt, és őt, miért hagyták el, ilyenkor ugye még egy olyan ember is, aki nem annyira hajlamos az önreflexióra, kénytelen önvizsgálatot tartani, és ezt nagyon szépen bemutatja.
Sereg Tímea: A szerethetőt én télen láttam, és úgy, hogy egy pszichológussal beszélgettek a vetítés után, és ő rávilágított akkor arra, hogy itt egy parentifikált nőt látunk, aki minden igényét feladja, és hogy ott az édesanya a karaktere, ami egyébként nagyon durva, nem tudom, mennyire emlékszel, hogy visz neki, azt hiszem valamilyen teát, és akkor anyuka azt mondja; na, hát ez már fél éve nem a kedvencem, hát még ennyit se tudsz rólam. Tehát ott felsejlik azért egy kicsit nárcisztikusabb édesanya képe, ott kiderül, hogy az ő apja az, aki elköltözött, és ő támogatta az apját. Tehát, hogy kiderül a beszélgetésekből, hogy ő az apjával volt mélyebb érzelmi kapcsolatban. És ugye a férje egyszer csak elhagyja, viszont a házasságukból az látszik, hogy ő folyamatosan háztartási munkákat végez, és rengeteg teher van rajta.
Tehát tulajdonképpen egy párkapcsolatban, egy házasságban kiégett nőt látunk. Aki aztán egyszer csak ott találja magát egy üres lakásban, és végre pihenhet.
Boros Júlia: Igen, az, hogy ő költözik el, ugye a férj bemondja, hogy részéről vége ennek a házasságnak, és az tök érdekes, hogy a nő költözik ki a közös házból, ahol a gyerekeikkel laknak.
Sereg Tímea: Szerintem ennek a filmnek is, mint a Blue Valentine-nek is nagyon sok rétege van. És persze itt vissza lehet menni, meg lehet aztán itt a karakterek, nem tudom, családi traumáit is nézni, meg a kötődéseket, meg mindenfélét, de szerintem akkor, amikor valaki ilyen helyzetben van, és megnéz egy ilyen filmet, és valamilyen módon érzelmileg próbálja feldolgozni, hogy vele is mi történt. Én ezt is inkább a magyar-balkáni nőknek ajnálanám, mert, hogy tényleg, ahogy mondtam korábban is, tehát itt, ez az a két film, ami nagyon megmutatja, hogy milyen az, amikor rosszul választunk, és milyen az, amikor nem tudjuk kijelölni úgy a határokat, ahogy kellene. Mindent magunkra vállalunk, mert akkor el lesz végezve, mindent mi csinálunk, és totál feladjuk saját magunkat is, és gyakorlatilag a saját személyiségünket feladva próbálunk meg valahogy evickélni. Ez nyilván nem fog működni, tehát ez egyértelműen egy kiégésben csúcsosodik.
Boros Júlia: Hát igen, de itt tök fontos látni a férj karakterét is, mert az nem egy rossz ember. És a nő is belátja, a feleség, hogy rengeteg hibát követett el a házassága során. Nem volt elég gyengéd sokszor a férjéhez, amikor frusztrált volt, azt rajta vezette le, rengeteg hibát követett el. Tehát tulajdonképpen szerintem a végén az látszik is rajta, hogy úgy érzi, hogy hogy-hogy csak most hagy el ez a férfi. Milyen régóta tart ez a folyamat valójában?
Sereg Tímea: Olyan jó, hogy ezt kimondtad, hogy ez folyamat. Tehát akkor, amikor egy párkapcsolat házasság elkezd romlani, az sosem egy másodpercről másodpercre történő dolog, hanem ez egy nagyon lassú folyamat. És ez így elindul, és a szakításig, válásig, amíg ez ténylegesen kimondásra kerül, nagyon sok szakaszon meg fázison megyünk keresztül. És mindig vannak olyan pillanatok, amikor még azt gondoljuk, hogy ezt még vissza lehet csinálni. És még végül is azért találunk benne jót, aztán ugyanúgy folytatjuk, hogy eddig is.
Boros Júlia: Vagy a szőnyeg alá söpörjük az egészet, és utána egyszerre robban az egész. Hát itt inkább erről volt szó, vagy legalábbis, hogy a napi feladatok annyira elvitték ezt az egészet, hogy talán idejük se volt belegondolni, hogy itt bajok vannak. Vagy hogyha eszükbe is jutott, akkor inkább szőnyeg alá söpörték.
Sereg Tímea: Még egy párhuzamot vonnék azért a Blue Valentine-nal, a Szerethető filmmel kapcsolatban, bár nem vagyunk filmelemzők, tehát nem is erről szól ez az egész podcast, hanem nem tudom, megvan-e neked az, hogy a Szerethetőben a csaj milyen mértékben cuppan rá a srácra az első pillanattól kezdve. Megy, követi, oda megy, ahol van. Tehát, hogy ugyanúgy, ugyanazok felsejlenek, ami a Blue Valentine-ban, csak ott a Ryan Gosling karakterében. Tehát ez az abszolút függőség, hogy teljesen be akarja kebelezni.
Boros Júlia: Ki is mondja az elején. Talán azt mondja, hogy meg kellett szereznem.
Sereg Tímea: Igen, igen, az is. Szóval ezekkel azért nagyon szépen ráláthatunk arra, tehát hogyha valaki most rászánja magát, ez volt a két legnehezebb, esküszöm. Innentől kezemben tényleg könnyedebb filmek jönnek. Ezek kettőt, tehát a Blue Valentine és a szerethető a két legnehezebben emészthető, és ezekkel lehet a leginkább azonosulni, vagy meglátni azt, hogy esetleg mi hol rontottuk el.
17:52 Lepattintva
Sereg Tímea: Na hát én behoznám a legviccesebbeSereg Tímea: Lepattintva. És mondom is, hogy miért. Nagyon sokféle módon lehet vége egy kapcsolatnak. És van úgy, hogy jön egy harmadik, és úgy van vége. Ez is teljesen rendben van.
De, ami nekem, és én most egyébként, mikor most felvesszük ezt a podcastot, én előző nap újra néztem, nagyon régen láttam utoljára, nyilván egymilliószor láttam én is, nagyon-nagyon szeretem ennek a filmnek a humorát. És most jöttem arra rá, hogy van benne egy annyira fontos rész, ami egyébként párterápián rendszeresen feljön, olyan szituációkban, amikor valaki egy harmadik félért lép ki a kapcsolatból. Ez pedig a merevedési gond. És ezt behoznám ide. Mert, hogy nagyon gyakori, hogy ha egy férfi hosszú évek óta párkapcsolatban van egy nővel, és mondjuk az utolsó 1-2-3 évben tényleg csak ünnepnapokon volt mondjuk szexuális együttlét, bejön egy harmadik a képbe, lesz egy szeretője, akkor általában minden jól működik. Mindkét nővel alapvetően valahogy el-elműködget, de abban a pillanatban, hogy valamilyen választás elé kényszerül, tehát, hogy mondjuk konkrétan meglépi a válást, és a szeretővel pedig egy új alapokon elindít egy új kapcsolatot, van merevedési probléma. Tehát ez rendszeresen ott van, mint gond. Na most ennek sok háttere lehet, viszont itt nagyon szépen látszódik, ebben a Forgetting Sarah Marshall-ban, hogy amikor újra próbálkozik azzal a nővel, aki őt nagyon megbántotta, hogy ott ő nem tud működni többé férfiként. És szerintem ez nagyon-nagyon fontos, hogy a szexualitásunk, meg egyáltalán ez az elvárás, hogy a férfi péniszének állandóan merevnek kell lennie, és azt akkor lehet használni, amikor az ember akarja, hogy ez nagyon-nagyon érzékenyen reagál arra, milyen érzelmi folyamatokban van az illető.
És ez ott olyan szépen megmutatkozik, és nemcsak azért, mert a karaktere, a főszereplő karakter egy érzelmesebb férfi, hanem egyébként is ez nemcsak az érzelmesebb művészlelkeknél jelenhet meg, hanem bárkinél. Mert ez is egy gyászfolyamat, és ennek ez egyébként része lehet.
Na, de neked mi a kedvenced? Minden? Mi az, amiért érdemes lehet megnézni annak, aki most éppen válófélben van, vagy gondolkodik a szakításon, vagy megcsalták?
Boros Júlia: Mert nagyon viccesen dolgozza fel ezt a nagyon nehéz témát, miközben tök empatikus marad, nagyon könnyű azonosulni az elhagyott főszereplő érzéseivel, de közben meg az, hogy lehet röhögni egy ilyen nehéz dolgon, az tényleg felszabadító, és ezen a filmen nagyon-nagyon sokat lehet nevetni, nagyon jók a szereplők.
Sereg Tímea: Az őrült szörfös! Csodálatos az egész film, én is nagyon szeretem. Én egyébként ezt a gyászfolyamatot, amit látunk, és ennek a feldolgozását, hogy hogyan kezdi, mert az egész film végül is arról szól, hogy hogyan lehet újrakezdeni, hogyan lehet kinyitni újra az életet, és ez erre nagyon-nagyon jó. Tehát ez az újrakezdem, de hogy mit csináljak, amikor imádom a megszokott kis életemet, a rutinomat, a dobozkámat, amiből eszem a zabpelyhet, és hogy mindenhez nagyon ragaszkodik a főszereplő, amíg ugye jön egy nő, és le nem löki a szikláról, és azt nem mondja, na, akkor ugrunk be a tengerbe is, vagy az óceánba, és akkor kezdjünk valamit.
Boros Júlia: Igen, ő nagyon nulláról kezd újra. Mert úgy érzi, hogy mindent elveszített, ugye itt szakmailag is. Elveszítette az egész életét, amiről azt gondolta, hogy tök jó irányba megy, az egész le lett radírozva.
Sereg Tímea: Igen, szóval ez egy újrakezdésnek tökéletes, és hát látszik, hogy ez sosem könnyű. Ez mindig nagyon fájdalmas. Még akkor is ha vicces, de fájdalmas, és van belőle kiút, és tényleg sokkal jobb élete lesz utána, tehát valóban megtalálja önmagát. És itt is egy kicsit azért azt láttuk, hogy ő is feladott magából sokat, hiszen utálta a munkáját. Egészen odáig csak pénzt adott, és az így jó volt, és ezzel ki volt pipálva a dolog. Tehát itt, mint az előző filmekben azért nem ez volt a fókuszban, hanem inkább az, hogy hogyan talál vissza az őszinte önmagához, és ez szerintem nagyon fontos.
Boros Júlia: Igen. Meg az, hogy a megfelelő személlyel találkozol ilyenkor, az ki tud mozdítani. Sokkal gyorsabb az egész folyamat, mint hogyha egyedül próbálod ezt feldolgozni.
Sereg Tímea: Szerintem az is egy jó kis tanulsága, hogy támogató partnert kell találni. Tehát aki érzelmileg is, és fizikailag is egyébként, egy támogató ember. Nem pedig olyan, aki leszív, akit csak te támogatsz. Mindig csak adsz. Ugye ez a karakter, ez kiderült, hogy ő azért nagyon sokat adott, és nem sok mindent kapott vissza.
Boros Júlia: Igen. Flashelgettem közben a filmet, azért vihogok.
Sereg Tímea: Igen, vannak benne szuper jelenetek, úgyhogy mindenkinek csak ajánlani tudjuk.
22:58 Szakíts, ha bírsz
Sereg Tímea: Na hát, mi legyen a következő, amiről még nem is beszéltünk semmit? A Szakíts, ha bírsz, szerintem ezek után az alap.
Boros Júlia: Igen. Az egy alapfilm. Nagyon fájdalmas szerintem az a film annak ellenére, hogy nincsenek olyan mélységei mint a Blue Valentine-nak vagy a Szerethetőnek, de közben megmutatja, hogy milyen könnyű elrontani egy alapvetően jó dolgot. Nagyon könnyű elrontani, és hogy ha nem figyel, itt ugye Jennifer Aniston a női főszereplő, nagyon sok jelet ad a faszinak. Nagyon sokszor jelzi, hogy betelt a pohár, konkrétan megmondja, hogy mit szeretne. Nem az van, hogy elbeszélnek egymás mellett vagy hogy nem beszélnek egymással, hanem egyszerűen a csávó nem fogja föl, vagy nem akarja felfogni azt, amit a nő mond.
Sereg Tímea: Igen, tehát itt folyamatosan zajlik ugye az, hogy elmondja a saját érzelmi és fizikai szükségleteit, tehát szól, jelzi, és mégsem történik semmilyen változás, sőt, még egy jó kis lázadás zajlik. Ugye az egész erről szól, lázadnak, lázadnak és lázadnak egymás ellen. Szerintem itt ebben a filmben gyönyörűen ott van, hogy amikor egy párkapcsolatban probléma van, akkor inkább azt lenne jó figyelni, hogy mi ketten együtt vagyunk a problémával szemben. Tehát a másik nem az ellenségem. Na most itt ebben a filmben ott van, hogy mi van akkor, amikor úgy kezelem a problémánkat, hogy a másik az ellenségem.
Boros Júlia: Persze, nagyon keményen szivatják egymást.
Sereg Tímea: Igen, ami persze szórakoztató, de mégis nagyon fájdalmas. És én nagyon szeretem a végét, hogy nem jönnek végül össze.
Boros Júlia: Imádom a végét, az egyik legjobb utolsó jelenet. Tényleg.
Sereg Tímea: Igen. Szóval ezt inkább azoknak ajánlom, vagy ajánlható, akik nagyon sok konfliktussal éltek együtt egy párkapcsolatban. Mondjuk megjegyzem, egyébként én úgy tanultam, és jól tanultam, hogy amikor ennyire sok probléma van, az mindig valamilyen érzelmi intimitáskeresés. Tehát, hogy ott van valami, amit nem tudnak egymással megélni, és ehelyett minden más életterületen próbálkoznak, de nagyon rosszul. És ez itt nagyon szépen megmutatkozik.
Boros Júlia: Igen, de közben meg egyébként annyira szomorú, mert látszik, hogy tök jól tudnának együttműködni. Tehát a természetük alapján, a szokásaik, céljaik alapján simán működhetett volna, ez a szomorú benne.
Sereg Tímea: De nem működött. Nem működő.
25:30 Jelenetek egy házasságból
Sereg Tímea: Na és hozzuk be akkor a Jelenetek egy házasságból-t, ami egy ikonikus darab, és hát ugye az sorozat, tehát az új feldolgozása, az sorozat.
Boros Júlia: Igen. Nekem nagyon tetszett. Mármint ugye most a sorozatról beszélünk, nem az eredeti klasszikus alkotásról. Meg ugye a főszereplők itt is annyira jól játszottak. Tehát ezt nem tudta volna bárki eljátszani. Nekem nagyon tetszett az is, hogy felcserélődött ugye a házaspár szerepe, hogy ki megy el, ki csal meg. Elakadt a szavam, tényleg. Tehát hogyha így visszagondolok, az nem egy olyan sorozat, amit egyben darálunk le, mert képtelenség. Képtelenség, mert egyszerűen fizikailag megviseli az ember. Tehát nézni ezt a szenvedést, és itt is azért benne van, hogy működhetett volna, hogy túl későn ébredtek rá, hogy jobban kellett volna figyelni egymásra. És aztán ugye ahogy megy a csiki-csuki, hogy most akkor ki akar visszajönni, ki nem akar visszajönni, azt is nagyon rossz nézni, és teljesen érthető végül a férfi választása, de akkor is nagyon szomorú.
Sereg Tímea: Én azt szeretem egyébként a Jelenetek egy házasságból-nál, hogy azt mutatja meg, hogy harmadik fél akkor jön-megy egy pár életében, amikor annak helye van. Tehát csak úgy nem tud, egyszerűen nem. Hogyha helye van, mert már van akkora távolság érzelmileg, vagy akár fizikailag, vagy mindkettő, és itt mind a kettő ott van, hiszen ugye fizikailag a nő máshol dolgozik, sokat utazgat, ide-oda mászkál, ugye egy kollégájával jön össze. Tehát ha érzelmileg és fizikailag van tere, akkor oda be tud lépni egy harmadik. És ha még ez párosul egy gyásszal, egy veszteséggel, ami itt is benne van, akkor gyakorlatilag egyenes lehet az út, hacsak nem figyelnek oda egymásra.
Boros Júlia: Nem tudom, hogy emlékszel-e, hogy az első rész, az egész úgy kezdődik, hogy hármasban ülnek. És már arra nem emlékszem, hogy egy pszichológus hallgató talán, vagy valamilyen... Valami felmérés. Az a lényeg, hogy ugye a házasság a témája ennek az egésznek. És Jessica Chastain feje, ott már rá van írva az egész, rá van írva a fejére, hogy ő legszívesebben nem lenne sem ott azon a beszélgetésen, sem ebben a házasságban, soha többé. És közben a csávó fején meg látszik, hogy egyáltalán nem tűnt fel neki. Ugyanúgy, ahogy nem tűnt fel neki, hogy rossz irányba megy ezzel a házasság, úgy ez sem.
Sereg Tímea: Ez nagyon érdekes, mert hogy általában én nem tudom, hogy ez miért van, de én azt veszem észre, hogy mintha a pasik lennének azok, akik sokkal kevésbé vennék észre, és már csak akkor veszik észre, amikor tényleg ott áll a nő bőrönddel, hogy most már elhagylak, mert elegem van. Ez nagyon érdekes lehet, hogy mi van ebben, hogy ennyire nem akarják észrevenni, vagy tényleg ennyire elbeszélnek egymás mellett érzelmileg, hogy nincs meg az a kapcsolódás.
Boros Júlia: Én nem vagyok biztos benne, hogy így van, hogy tényleg a férfiak azok. Szerintem ez oda-vissza működik.
Sereg Tímea: Mondjuk én ezzel találkozom többet a munkám során, de abszolút. Tehát én mást látok, mint, ami valószínűleg a valóság.
Boros Júlia: Szerintem a nő ugyanúgy be tudja nézni ezt az egészet. És hát ugye a Szerethetőnél is igazából a nő nézi be.
Sereg Tímea: Igen, igaz.
28:55 Lavina
Sereg Tímea: Na, hát mi a helyzet a Lavinával? Ugye a Lavina című film, amikor azért egy nagyon furcsa eseményről derül ki, hogy ott milyen a párkapcsolati dinamika valójában. Így finoman fogalmazzak.
Boros Júlia: Hú, az, amikor először láttam a Lavinát, akkor úgy éreztem, hogy én öt éve nem láttam legalább ennyire jó filmet. Ugye itt az az alapsztori, hogy azt hiszik, hogy közeledik a lavina, mert úgy néz ki egy ilyen furcsa helyzetben, egy síparadicsomban vagyunk, ugye. És a kis család kint van a teraszon, és tényleg úgy néz ki, mintha rájuk esne a lavina, és a csávó fölkapja a telefonját, és berohan hátrahagyva a családját. És ugye ez az alaphelyzet. És ezután annyira jó, hogy ugye az ember erre azt mondaná, hogy na hát én azonnal ott véget vetnék a házasságnak. Tulajdonképpen mindent megmutatott arról, hogy mennyit érünk neki, és hogy milyen az ő jelleme. De hát nem így történik, mert az életben nem itt történnek a dolgok, hanem elkezdődik ez a nagyon-nagyon érdekes folyamat, ahogy megpróbálják ezt feldolgozni.
Sereg Tímea: Igen, nekem ez tetszik benne, hogy itt a kezdetét látjuk, hogy mi az, amikor elindul a változás és elkezdődik a leépülés a kapcsolatban. Itt ez tényleg 1 másodpercnyi ponthoz köthető.
Boros Júlia: Igen, meg az is olyan csodás, hogy a fickó saját fejében átkerezi a sztorit, hogy elviselje a lelkiismeret-furdalást. Ez is egy nagyon fontos rész. De együtt maradtak, erre emlékszem. Nagyon jó film.
30:33 Igazából szerelem
Sereg Tímea: És akkor rajta van a listánkon az Igazából szerelem, az igazi klasszikus. Itt az Emma Thompson karaktere, ami a legszívszorítóbb.
Boros Júlia: És a jelenet, amikor rájön, hogy ő bizony egy sálat kapott meg egy CD-t, a férfi pedig, akivel legalább 20 éve együtt van, inkább a fiatal kolléganőjének vett egy nyakláncot.
Sereg Tímea: Igen, és a szembesülés, amikor erre rájön, hogy ott valami van, az tényleg nagyon fájdalmas. Ez a film azért még tartogat érdekességeket.
Colin Firth karaktere, ugye őt megcsalják. Ő szegény megkapja minden filmben. Ott egy újrakezdés van, hogyan dolgozza fel a válási folyamatot, hogyan dolgozza fel ezt a traumát, hogyan próbál új életet kezdeni. Mellette ott az Emma T. karaktere, akit épp megcsalnak, aki épp akkor döbben rá, hogy a házasságának vége és teljesen másban van, mint ami a valóság.
Boros Júlia: És a film végén, a reptéren kezdődik a film és ott is fejeződik be, ott van egy jelenet, hogy jön haza a férj valahonnan, és látszik, hogy a család még nincs együtt, de dolgoznak azon, hogy helyrehozzák a házasságukat. És pár évvel ezelőtt megkérdezték az Igazából szerelem forgatókönyvíróját, hogy mit gondol, ha msot néznénk erre a családra, akkor mi lenne a helyzet és ő azt mondta, hogy reméli elváltak. Ő úgy írta volna meg, hogyha folytatás lett volna.
Sereg Tímea: Sok szempontból lehet szeretni az Igazából szerelmet, én bevallom, én szeretem is, meg nem is. De mondjuk az én filmes ízlésemet hagyjuk is, mert én Hal Hartley-n nőttem fel és Updike-ot olvastam. Én inkább a komolyabb filmeket szeretem. Az Igazából szerelem abszolút karácsonyi, és ebben tényleg minden van, újrakezdés, a gyász folyamata, a válás folyamata. Úgyhogy ez sok ponton lehet nehéz is, meg lehet nagyon reménykeltő. Az újrakezdéssel ott nagyon szép történeteket látunk.
Boros Júlia: Meg van még egy nagyon fontos és szintén nem túl vidám szál a filmben. Nem emlékszem már a csaj nevére. Aki ugye szerelmes már nagyon régóta a kollegájába és majdnem összejönnek, de nem tud vele összejönni, mert a bátyja lefoglalja minden idejét, energiáját és érzelmi energiáit. Az is egy nagyon szomorú szál.
Sereg Tímea: Ezt el is felejtettem, jó, hogy mondod. Jó, mondjuk ki, annak ellenére, hogy nekem kicsit nyálas, de nagyon emberi történetek vannak benne. Lehet ezzel azonosulni.
33:36 A távolság íze
Sereg Tímea: Én amit nagyon szerettem az A távolság íze Wong Kar-vai-tól. My bluberry nights. Na, most nagy szívfájdalmam, hogy sehol sincsen fent, nem akarok senkit sem illegális dolgokra buzdítani, de egyszerűen csodálatos film. Jude Law és az énekesnő, Norah Jones a két főszereplő. Ami engem a mai napig leginkább megfogott a filmben, hogy arról az iszonyú nehéz helyzetről szól, hogy hogyan tovább; új kapcsolatokat keresni, új barátok is jönnek, hiszen amikor válunk és szakítunk, akkor nem csak érzelmileg, szexuálisan, meg anyagilag, meg lakással válunk, hanem elválunk a szociális közegünkben is. Elhagyjuk az illető, a volt társunk, családját is és bejöhetnek új barátok, új szokások. Ez ebben a filmben nagyon jó és ami érdekes, hogy JL egy bárban vagy étteremben, kis kávézóban dolgozik, ő a tulajdonosa és van egy kis edény, amibe mindenki beteheti azt a kulcsot, ami a szakítás után nála maradt. Tehát a közös lakásból a lakáskulcsok. Talán egyszer kellene egy ilyen kiállítást csinálnunk, hogy mindenki odaviheti a szakítás után, amiket nem adtunk vissza vagy ott maradt. Mennyi minden tud az embernél ott maradni. Persze, ha jó a viszony, lehet csere-berélni, hogy neked mi kell, nekem mi kell. Én hál istennek ilyenben voltam, nekem jó a viszony. Mi le tudtuk osztani, hogy kinél mi maradjon. De ahol csúnya a viszony és még a lakáskulcsot sem adod vissza, mert eleged van a másikból, sőt cserélje le a zárat, mert ott rohadjon meg, ahol van.
Boros Júlia: Meg ha nem szép a szakítás, akkor könnyen a kukában végzi néhány olyan dolog, amit a másiktól kaptál.
Sereg Tímea: Igen és mi van azokkal, amiktől érzelmileg nehéz megválni. Mert az együtt lőtt legszebb nyarunk, a legcsodálatosabb nyaralásból, a cirkusz melletti kis vurstliban, amit lőttünk együtt bármit, attól mennyire nehéz megválni.
Boros Júlia: És itt nem csak a tárgyakról van szó, hanem például sorozatok, amiket együtt néztünk, együtt imádtunk. Helyek, ahová jártunk enni. És az ember lehet, hogy évekig be nem teszi oda a lábát vagy nem nézi tovább azt a sorozatot.
Sereg Tímea: Meg nem utazik oda, abba a városba vagy azokra a helyekre ahol együtt voltunk, mert egyszerűen fájdalmas. Szóval picit ez a My blueberry nights film, erre az irányra is rávilágít és nagyon fontos, hogy ezekkel is szembesüljünk, hogy ez is nem csak velem történik meg, meg nem csak veled, te aki minket hallgatsz, hanem nagyon-nagyon sok emberrel egyszerre történhet ilyen a világon, éppen most is. Hogy hova tegyem a kulcsot, de nem tudom, mert még ragaszkodom ehhez az egy tárgyhoz.
36:50 Napsütötte Toszkána
Sereg Tímea: Itt van még nekünk a Napsütötte Toszkána.
Boros Júlia: Tudod, én utálom.
Sereg Tímea: Én nagyon szeretem. Amikor mindent hátra hagysz és elmész egy idegen országba és újra kezded egy gyönyörű környezetben, se a nyelvet nem beszéled, semmit. Azt el lehet képzelni, hogy a valóságban egyébként mi történik egy ilyen női karakterrel. Nem hiszem, hogy az, ami a filmben van, de nagyon szépen, romantikusan ki van ez azért találva. Ettől függetlenül, az a jó benne, hogy végül ő nem találja meg a szerelmet, amit annyira keres.
Boros Júlia: Engem ez is bosszant ebben a filmben. Nem azért, mert happy end-et akartam, hanem azért mert tökre erősíti azt a jelenséget, hogy egy nő 40 felett elválik, a férj összejön egy fiatalabbal és utána neki el kell azt fogadnia, neki az jár meg az a jó, ugye az utolsó jelenetben rájön, hogy most van családja meg mit tudom én, de azonnal átkerül egy ilyen vénlány kategóriába ezzel.
Sereg Tímea: És ezzel mi a bajod? Ez a valóság és ezzel nehéz szembesülni, sőt szerintem már néha 35 fölött is átkerül az ember vénlány kategóriába. Viszont, nekem ami tetszett, és bocsánat ezt be kell, hogy hozzam, hogy lehet, hogy ő most átkerült a vénlány kategóriába és neki csak ennyi van, és nincsen nagy ő, és egy csodás társa. De azért ott volt a 15 évvel fiatalabb, dögös, olasz pasi. Hát lehet, hogy mérlegelnék, hogy hát kinek, mi. Végül is, ha van egy szép ház, vannak barátok és gyerek is születik, és van egy 20 évvel fiatalabb szeretőm, akivel akkor fekszem le, amikor akarok, az élet lehet így is teljes. Nem feltétlenül kell végig tologatnunk egymást a sírig a tolószékben.
Boros Júlia: Hát persze, de nem is a sztori miatt, hanem a Napsütötte Toszkána az nekem ilyen Ízek, imák, szerelmek szintű baromság.
Sereg Tímea: Abszolút egyetértek! Az is nagyon valóságos. A szónak egy pejoratív értelmében mondom ezt. De a Napsütötte Toszkánában én azt szeretem, hogy ott a főszereplő nő karaktere tök jól szenved. Tényleg ilyen, sírunk, ordítunk, összedől a világ, tényleg elveszítünk mindenkit, tényleg ott van az ember egy légüres térben és fel kell tenni a kérdést, hogy hogyan tovább. Hogy akarsz élni, ki vagy te, ha nem házas vagy? Ugye nagyon sok nőnél identitás az, hogy ő feleség, ő anya. És ki vagy te, ha mindezt elveszíted. És bármennyire is nagyon kis butuska film a Napsütötte Toszkána, azért ebből kapunk egy szeletet és ezzel lehet azonosulni. Vitatkozhatsz!
Boros Júlia: Nem, meg amúgy szépen van fényképezve, az tény.
Sereg Tímea: Na, meg Diane Lane meg gyönyörű.
39:50 Kramer kontra Kramer
Sereg Tímea: Na, és hát maradt még itt nekünk a listánkon a két abszolút klasszikus; a Mrs. Doubtfire és a Kramer kontra Kramer.
Boros Júlia: Igen, meg még ebbe a műfajba, nem a Mrs. Doubtfire, hanem a Kramer kontra Kramer-hez, ugye a közelmúltban volt egy nagyon hasonló, Házassági történet című film. A gyerek van a középpontban, tehát nem klasszik ilyen háború a gyerekért, hanem nagyon szépen mutatja be mindkét film azt, hogy egy válást hogyan lehet végül valahogy helyrehozni, hogyan lehet újra közös nevezőre kerülni egymással. Amit azért az életben elég ritkán látunk. Mert ilyen háborúzást a válásnál nagyon sokat látunk, de azt, hogy végül a felek mindegyike belátná, hogy mindenkinek az a jobb, hogyha megegyeznek vagy ha normálisan beszélnek egymással, az jóval ritkább.
Sereg Tímea: Igen és ez a két film ezt nagyon szépen megmutatja. Ez egy lényeges és fontos kérdés, hogy mi van a gyerekekkel a válás kellős középpontjában, amikor ott vannak. Semmi jó. Mi történik utána velük, hogyan alakul át az életük és mennyire képes a két fél együttműködni. Mert nyilván az a gyereknek nem jó, hogy ha kijátsszák a gyereket egymás ellen. Már pedig ez nagyon gyakori lehet.
Boros Júlia: Persze, nagyon gyakori, sőt az is gyakori, hogy arra használják a gyereket, hogy bent tartsák azt a felet a házasságban, aki menni akar.
Sereg Tímea: Vagy éppen arra használják, hogy üzeneteket küldözgetnek. Mert én nem beszélek apáddal, mondd meg neki, hogy ez vagy az lesz. És gyakorlatilag óriási felelősség hárul nagyon sok esetben a gyerekekre.
Boros Júlia: Mintha még nem lenne rajtuk elég teher amúgy is.
Sereg Tímea: Igen, pontosan. Az egész életük akár átalakul, ugye még néha iskolából is kiveszik őket és más helyre költöznek vagy más milyen módon, tehát nagyon sok változás van.
Boros Júlia: De, van, amikor a gyereknek ugye a válás a megkönnyebbülés. Mert már sokkal nehezebb az otthoni rossz hangulatot, a szülők gyűlölködését elviselni. Na jó, hát ez egy másik téma, erről még biztos fogunk beszélni.
42:00 Zárás: a Csak Szakíts?! podcast küldetése
Sereg Tímea: Biztosan. Így az adásunk vége felé, azért ezt fontos el is mondani, hogy nagyon sok jó témával készülünk. Ez csak az ízelítő volt, ezzel mi is bemelegedünk a történetbe, de tulajdonképpen, amiről a Csak Szakíts?! podcast szólni fog, hogy minden formában és mindenféle nézőpontból végig nézzük azt, hogy mi minden történik egy válás és egy szakítás folyamatában.
Direkt azért mondom mindig ezt a kettőt egymás után; a válás alatt, itt a műsorban végig arra a ténylegesen a bíróságon történő válás és a házasok elválásáról fogunk beszélni. A szakítás pedig az, amikor mondjuk hosszú távú kapcsolatról van szó, vagy akár nem annyira hosszú távú, de akkor is, amikor az embert ez megviseli, de még nincs gyerek és nincs effektív bírósági válás, hiszen az is egy nagyon megterhelő dolog, mint ugye látjuk is a Kramer kontra Kramer című filmmel.
Szóval készülünk még nagyon sok jó résszel. Fogunk beszélni egy pénzügyi elemzővel, akivel átbeszéljük, hogy milyen egzisztenciális nehézségekre lehet számítani a válás, a szakítások során. Szóval ez volt az első adásunk a Csak Szakíts?! podcastben, amiben filmeket beszéltünk és egy sorozatot beszéltünk meg, hogy a karaktereken keresztül, milyen élethelyzetekben segíthetnek nekünk érzelmileg feloldódni, egy nehezebb szakítás vagy válás folyamán.
Köszönjük, hogy ma is itt voltál és meghallgattad a Csak Szakíts?! podcastet. Ha most épp egy nehéz időszakon mész keresztül, ne feledd, nem vagy egyedül és mindig van tovább. Ha tetszett az adásunk, oszd meg valakivel, akinek szüksége lehet rá és iratkozz fel, hogy ne maradj le a következő epizódunkról. Találkozunk legközelebb, addig is adj időt magadnak, kérlek, hogy légy türelmes önmagaddal és emlékezz; akár te léptél, akár veled szakítottak, most lehetőség van arra, hogy felszabadítsd a saját jövődet.