Csak szakíts?!

Miért nem eszünk, miért nem alszunk szakítás után?

Episode Summary

Nem elég, hogy éppen újra kell rendezni mindent, amiben addig hittél és reménykedtél, még azzal is küszködsz, hogy nem tudsz enni sem aludni. A tested is kimerül, a lelked is. Ebben az epizódban Dénes Dóra táplálkozási tanácsadóval arra keressük a válaszokat, hogy mi mindennel tudjuk támogatni a testet a szakítás-válás utáni órákban, hetekben, azaz a legkritikusabb időszakban?

Episode Notes

Egy szakítás vagy válás nemcsak lelkileg visel meg bennünket: a testünk is reagál a veszteségre. Megemelkedhet a stressz-szintünk, felborulhat az alvásunk és az emésztésünk, eltűnhet az étvágyunk, vagy éppen vigasztaló ételekkel próbálhatjuk csillapítani a fájdalmat.

A Csak szakíts?! podcast új epizódjában Dénes Dóra természetgyógyásszal és táplálkozási tanácsadóval beszélgetünk arról, mi történik a szervezetünkben közvetlenül egy szakítás után. Megnézzük, miért nem tudunk enni vagy aludni, hogyan különböztethetjük meg a valódi éhséget az érzelmi evéstől, és miért térhetnek vissza hullámokban a szakítás utáni testi tünetek.

Szóba kerül az is, hogyan hat a tartós stressz az emésztésre, a hormonális működésre, a bőrre és a hajra, milyen mozgásformák segíthetnek ebben az időszakban, és miért nem feltétlenül a kemény edzés a legjobb választás. Beszélünk az alkoholhoz és a nyugtatókhoz való menekülés veszélyeiről, az alvászavar és az éjszakai rágódás kezeléséről, valamint azokról az apró, hétköznapi lépésekről, amelyekkel támogathatjuk magunkat a szakítás feldolgozása során.

Az epizódban összeállítunk egy egyszerű túlélési stratégiát a szakítás utáni első napokra is. Nem tökéletesen kell működnöd: kezdetben az is elég lehet, ha rendszeresen magadhoz veszel néhány falat tápláló ételt, pihensz, sétálsz, segítséget kérsz, és nem bünteted magad azért, ahogyan a tested reagál a veszteségre.

Timestamps

5 kulcsgondolat, amit magaddal vihetsz:

  1. A szakítás utáni étvágytalanság, túlevés, alvászavar és emésztési panasz a szervezet stresszreakciójának része lehet.
  2. Az érzelmi éhség mögött nemcsak étel utáni vágy állhat, hanem a biztonság, az intimitás, a megnyugvás vagy az elveszített napi rendszer iránti igény is.
  3. Ha nincs étvágyunk, kezdetben a kis adagok, a könnyen fogyasztható, tápláló ételek és a korábbi étkezési ritmus megtartása segíthet.
  4. A rágódás rövid ideig a történtek feldolgozását szolgálhatja, de ha ugyanazok a gondolatok ismétlődnek, érdemes beszélni valakivel, írni vagy szakember segítségét kérni.
  5. A szakítás feldolgozásának egyik legfontosabb része az önegyüttérzés: ne fokozzuk a krízist önváddal és bűntudattal, hanem próbáljunk szeretettel és türelemmel fordulni önmagunk felé.

 

 

Episode Transcription

1
00:00:00,000 --> 00:00:12,000
(zene)

2
00:00:12,000 --> 00:00:29,920
Itt a Csak szakits podcast újabb adása, és ebben az adásban most az evés, ivás, alvásról fogunk beszélgetni szakításkor, tehát hogy mi minden történik a testünkben, akkor amikor közvetlenül megtörténik a szakítás, az elvállás, és ott találjuk magunkat egy légőres térben, akár egy új lakásban, vagy a,

3
00:00:29,920 --> 00:00:43,360
a régi közös lakásban, a közös ágyban, de már egyedül, úgyhogy nincs ott a partnerünk. Beszélgető partnerünk ma, Dénes Dóra, természetgyógyász és táplálkozási tanácsadó. Köszöntünk, Dóra.

4
00:00:43,360 --> 00:00:59,840
- Sziasztok, szia Timi, szia Juli. - Szia Dóra. - Köszönöm szépen a meghívást, nagyon örültem ennek a témának, mert az utóbbi időben, utóbbi években több család is széthullott körülöttem, és közeli barátokat is érintenek ilyen helyzetek,

5
00:00:59,840 --> 00:01:23,600
és szeretnék ebben is segítséget nyújtani, illetve hát figyelem, hogy mi az, ami nekik is támogatást tud nyújtani. Én nagyon szeretem ezt a témát, és azért is nagyon örültem a meghívásnak, Timi, mert hogy azzal vezetted fel, hogy miben tud támogatni a testünk egy ilyen krízishelyzetben, és ezt a fajta gondolkodást én is nagyon szeretem, és hozzám közel áll.

6
00:01:23,600 --> 00:01:53,520
Na, hát akkor miben tud támogatni a testünk? Mégis mi történik velünk egyébként szakításkor? Mert nyilván mindannyian megéltük már, hogy most egy saját példát hozzak. Én mondjuk ilyenkor két hétig nem nagyon eszem, aztán utána elindul majd így lassan ez az étkezés dolog is. Az alvás az nyilván teljesen szétesik nálam, de én mondjuk délután be tudom pótolni, tehát én nagy délutáni alvós vagyok, autogéntréningezem, meditációt hallgatok, tehát én is tudom, hogy nagyjából mit kellene. Azért van az a kortizolos stressz,

7
00:01:53,520 --> 00:02:23,360
szint, amikor ezek se nagyon hatnak, mert én azt tapasztalom, hogy jönnek a gondolatok, hogy mit rontottam el, ő mit mondott, ezt hogy értette, mi volt, hogy még így van ez a feldolgozófázis, tehát rögtön ott is akkor. Na most ez szerintem az az elsődleges gyász, amiben elindulunk és ebben nagyon sokféle érzelem van. Mit csinál a szervezetünk ilyenkor? Miért nem eszünk? Miért nem alszunk? A szakításban el tudjuk különíteni, hogy például van az, amikor éppen,

8
00:02:23,360 --> 00:02:53,280
hogy megtudtam, hogy a párom megcsalt és akkor az univerzum összes fájdalma egyszerre rám szakadt, az egy másfajta hormonális és idegrendszeri működés, mint amikor, vagy reakció, idegrendszeri reakció, mint amikor egy hosszú gyászfolyamatban vagyok már és már végigmentem egy csomó stádiumon, hogy meg akarom javítani, hogy ki akarok szállni belőle, de mégsem akarok, mert szerintem még van remény, még egyszer megpróbálom, nem akarom elhajtani,

9
00:02:53,280 --> 00:03:05,280
Szerintem, tehát hogy egy nagyon sok fázison végig megy odáig, hogy a maga a szakítás az egy pontja ennek, de onnantól is persze örvénylik tovább.

10
00:03:05,280 --> 00:03:20,280
Amikor egy ilyen nagyon hirtelen földrengésszerű sokk ér minket, hogy akkor itt most vége, akkor most itt megtudtam valamit, ami után nincs tovább, akkor a szervezet az egy ilyen vészreakcióba kapcsol.

11
00:03:20,280 --> 00:03:33,280
Amikor is élettanilag a HP a tengelyt érinti ez a történet, ez a stressztengelyünk, aminek hatására a mellékvese a kortizol szintet emeli, amit említettél is.

12
00:03:33,280 --> 00:03:49,280
Ennek van egy komplex, tulajdonképpen komplex folyamat ez, de ennek a domináns hormonja a kortizol, és egy olyan működés kapcsol be a szimpatikus idegrendszeren keresztül, ami a túlélést szeretné segíteni.

13
00:03:49,280 --> 00:04:02,280
Tehát olyankor a vércukor szint felemelkedik egy kicsit, az izomerő fokozódik, a koncentráció fokozódik, hogy azt a helyzetet te a legjobban tud kezelni, egy jó döntést tudjál hozni, ami az életedre kihat.

14
00:04:02,280 --> 00:04:30,270
És olyan működéseink, amik nagy energiát igényelnek, mint mondjuk az emésztés, az lehalkul, tehát ő sokkal rosszabb lesz. És ilyenkor az egyéni idegrendszeri, bélidegrendszeri hangoltságon múlik, hogy milyen tünetek lehetnek, mert van, aki azt érzi, hogy hánynia kell, van, akinek hasmenése lesz, van, aki rengeteget fog pisilni, az is egy nagyon érdekes dolog, a vese, a húgyhólyag és a lélek kapcsolata.

15
00:04:30,270 --> 00:04:48,270
Valahogy sok minden történhet itt a szervezetben, ami egy vészreakciót indít el, és valójában az a rengeteg rossz érzés, amit ilyenkor szoktunk érezni, meg hogy szaladni kell a vécére, az azért van, hogy megóvjon minket attól, hogy ebbe a helyzetbe belepusztuljunk.

16
00:04:48,270 --> 00:05:09,270
Pont ezt akartam kérdezni, hogy annyira természetes folyamatnak tűnik, hogy ilyenkor az ember nem tud enni, hogy ez jó vagy rossz? Ezen csomót gondolkodtam, mert azért a szervezet általában tudja, hogy mi a jó neked, vagy legalábbis én szeretnék ebben hinni, és tényleg, amikor ilyenkor az embernek szó szerint nem veszi be a gyomra az ételt.

17
00:05:09,270 --> 00:05:23,270
A szervezet jelenti, hogy nem kéri, nem? És oké, van egy pont, amikor már az ember túlzottan belecsúszik, és tényleg nagyon vékony lesz, ami már valószínűleg nem egészséges, de az elején ez egy természetes reakciónak mondható akkor?

18
00:05:23,270 --> 00:05:39,280
Igen, ez egy természetes reakció, de az fontos, hogy ez rövid ideig tart, tehát hogyha belecsúszunk hosszú ideig, akkor az viszont már ártalmas. Hogy az amiatt veszélyes, mert akkor a tápanyagokat kiürítjük, és ugye nem lesz energiánk.

19
00:05:39,280 --> 00:06:00,280
Tehát hogy a vészreakció az normális, az jól van úgy, hogy ezt a helyzetet megoldd. Erre van az egész működésünk, akkor, vagy erre koncentrál az a működésünk, de utána ez már nem jó, és akkor viszont már azon kell dolgozni, hogy hogyan tudsz enni annak ellenére, hogy a szervezeted nem...

20
00:06:00,280 --> 00:06:03,280
Ilyenkor, hogyha az ember el kezd sportolni, az segíthet?

21
00:06:03,280 --> 00:06:22,280
A sportolás, bizonyos formája a sportolásnak, ha nagyon keményen edzel el kezded csapatni az edzést, akkor az nem tesz jót, mert az a kortizolt tovább emeli, és akkor nem lesz az a megnyugvás, nem keletkeznek azok a hormonok, amik meg tudnak nyugtatni, és az emészítést is tudják segíteni.

22
00:06:22,280 --> 00:06:36,280
Tehát ilyenkor olyan mozgások tudnak segíteni, amik kicsit harmonizálnak, egy kicsit ilyen lágyabbak, jóga, és a többi ezek a mozgások Csi-kung Tai-chi, hogyha valakinek ilyen helyzetben ez jönne, ilyesmik.

23
00:06:36,280 --> 00:06:51,280
Szóval tulajdonképpen  azért magasságokat, meg jó kis mélységeket is megélünk ebben az időszakban, és azt mondod, hogy ez csak egy bizonyos ideig jó, hogyha ez a fajta emészítés így megtörténik, mert hogy végüli ha belegondolunk, az egy elég szép szimbóluma is,

24
00:06:51,280 --> 00:07:05,280
a testnek, nem, amin átmegyünk, hogy most meg kell valamit emésztenem, tehát most nem tudok mást emészteni, mert most valami másra kell fókuszálnom, tehát hogy a saját lelkemre és arra a veszteségre, ami éppen zajlik bennünk.

25
00:07:05,280 --> 00:07:08,280
Mennyi ideig jó az, amikor nem eszünk ilyenkor?

26
00:07:08,280 --> 00:07:25,280
Ez teljesen egyénileg lehet meghatározni, hogy kinek mennyi tartaléka van, vagy ki hogyan dolgozza fel az energiát egyéni, hogy kinek milyen. Egyébként a másik pedig, hogy van, akinek meg pedig pont az étvágya jön meg, tehát hogy egyszerűen túleszi magát.

27
00:07:25,280 --> 00:07:52,280
Ennek is van egyébként egy tök érdekes hormonális hátere, hogy amikor a fő kötődési hormonunk, az oxitocin elkezd esni, akkor azért vágyunk például egy ilyen szimbólikus ételre, a madártejre, ami igazából az anyatejnek a gondoskodását, szeretetét, azt a melegségét tudja visszaadni, tehát hogy az édesség, az részben ezt is szolgálja, ezt a dédelgetést, amit ilyenkor keresünk.

28
00:07:52,280 --> 00:08:07,280
És amúgy, hogyha a magas kortizol állandósul, tehát egy krónikus stressz alakul ki, és akkor nem csak a kortizol, hanem a részt a hormon is, akkor is erősödhet a az evési vágy, vagy ilyen falásrohamok tulajdonképpen.

29
00:08:07,280 --> 00:08:20,280
Nagyon érdekes, amit mondtál, mert ahogy mondtad és szóba került a túlevés, én azt gondoltam elsőre, hogy akkor megesszük a problémát, tehát hogy elkezdjük megenni ezt az egészet, hogy úristen, mi minden történt, és akkor fölzabáljuk ezt a problémát, de akkor itt nem ez történik.

30
00:08:20,280 --> 00:08:38,280
De tök jó, amit mondasz, szerintem ez is benne van. Tehát nagyon érdekes, nagyon összetett az egész hormonális működésünk, és nagyon érdekes, hogy hogyan tud ez is segíteni abban, ahogy mi a lelki problémáinkat átdolgozzuk és megdolgozzuk.

31
00:08:38,280 --> 00:08:57,280
Én egyébként azt figyeltem meg, hogy az hajlamos ilyenkor a túlevésre, aki vigaszt talál ebben, vagy ebben érzi a kontrollt. Tehát általában olyan emberek, akiknek mindig azt mondták, hogy egye meg a tányérján lévő ételt, vagy épp az ellenkezője, hogy azt ugye már nem eszed meg.

32
00:08:57,280 --> 00:09:08,280
Lehet, hogy ez nagyon jó, most minden rémes tényleg, de én megeszem ezt a pizzát. Igen, legalább ennyi jó legyen. Igen, van egy ilyen is benne.

33
00:09:08,280 --> 00:09:25,280
Jaj, nekem ez is a somlói galuska, de amúgy a madártejet is imádom. De ezek tökjók. Egyébként nálam ez például szakaszosan zajlik, tehát hogy van a koplalós időszak, amikor semmit nem bírok, max egy kis valami krémlevest pár kanállal, aztán megyek tovább, és utána jön a kajálós időszak.

34
00:09:25,280 --> 00:09:40,280
Tehát hogyan lehet egyébként ott megkülönböztetni, amikor például akár már ez az időszak eljön másnál is, ami nálam, vagy pont ellenkezőleg, hogy azonnal túlvéssel kompenzálja ezt az egész helyzetet, hogy hogy tudjuk ezt megkülönböztetni a valódi éhségtől, hogy ez most túlvés vagy valódi éhség.

35
00:09:40,280 --> 00:09:47,280
Jaj, van egy nagyon jó könyv, a Dr. Lukács Lizának az Éhes lélek gyógyítása. Igen, az egy nagyon jó könyv.

36
00:09:47,280 --> 00:09:54,640
Ott többféle lelki igény is meg tud mutatkozni, ő ezt írta le, hogy többféle lelki igény is meg tud mutatkozni éhség formájában.

37
00:09:54,640 --> 00:10:14,000
És amikor szakításról van szó, ez egy nagyon komplex helyzet, ahol nem csak egyféle igényünk tud megmutatkozni, mert lehet a struktúra irányi vágy éhség formájában, tehát hogy legyen rendszer az életünkben, ami teljesen eltűnik akkor, amikor egy másik élethelyzetbe kerülünk,

38
00:10:14,000 --> 00:10:27,360
akkor az intimitás, iránti vágy, ölelés, szex, tehát hogy ezek is meg tudnak mutatkozni éhség formában, az ingerek iránti vágy vagy éppen az, hogy a megnyugvást keressük, túl sok az inger.

39
00:10:27,360 --> 00:10:36,160
Hogy nagyon sok minden tud jelentkezni úgy, hogy én nekem most azonnal ennem kell valamit, és ez könnyű összetéveszteni a valódi éhséggel.

40
00:10:36,160 --> 00:10:56,000
A másik pedig, hogy abban a fázisban vagyunk, hogy gyors szénhidrátok és somlói galuska és madártej és a többi, akkor is történhet olyan, hogy ugye ennek hatására felmegy a vércukorszint, majd pedig leesik, és a leeső vércukorszint miatt úgy érezzük, hogy most meg fogunk halni, mert annyira éhes vagyok.

41
00:10:56,000 --> 00:11:17,040
Szóval, hogy így is lehet ezt megélni. Igazából az a fő különbség, hogyha, tehát úgy lehet lecsekkolni, hogy ez most valódi éhség, vagy pedig a lelkünk szeretne valamit enni, hogyha megpróbálunk valami más lazító tevékenységet csinálni, akkor elmúlik-e, vagy marad-e az éhség.

42
00:11:17,040 --> 00:11:19,040
De milyen lazító tevékenységre gondolsz?

43
00:11:19,040 --> 00:11:48,960
Mit tudom én, fürdő például? Az egy nagyon jó dolog, hogyha Epsom sóval megszórod egy kicsit a fürdővizet, vagy bármilyen magnéziumos fürdő, mert hogy ez az idegrendszernek is nagyon jó, vagy pedig kimész egyet sétálni, olvasol, vagy hallgatsz valami jó zenét, ami egy picit így megnyugtat, picit segít levezetni, leföldelni, akkor azért úgy észre lehet venni a különbséget, hogy még mindig ugyanúgy éhes vagyok-e.

44
00:11:48,960 --> 00:12:12,960
És mi van azokkal, akiknél előkerülnek azért az üveg vodkák, sörök, borok, egyéb nyugtatók, amiket a háziorvosok igen, csak úgy felirogatnak, ugye ez a bizonyos Xanax, azt nem tudom, mondhatom e, de majd kivágom, tehát hogy ugye ezért elég sokan vannak, akik ezekkel vigasztalódnak, ó, csak bedobok egy negyed nyugtatót, és akkor mellé ráhúzok még két pohár bort.

45
00:12:12,960 --> 00:12:42,880
Olyan nehéz ez az alkohol kérdés, mert ugye egy olyan országban élünk, ahol ez nagyon nagy probléma, rengeteg alkoholista van, és egészségügyi szakemberként azt állítani, hogy az alkoholnak van olyan mértéke, ami biztonságos vagy egészséges, az nem lenne etikus, közben pedig én is voltam már párszor krízisben, és én is ittam, tehát hogy nagyon jól tudom, hogy micsoda fájdalomcsillapító hatása van, és ha nem vagyok nagyon részeg alkoholista,

46
00:12:42,880 --> 00:13:07,120
akkor egy olyan inspirált állapotba is tudok kerülni, ami segít abban, hogy egy picit máshonnan is megnézzem az adott dolgot, máshonnan is rálássak, és időnként ez tud segíteni, tehát hogy nem merem elítélni azt, aki ilyenkor iszik, de nyilván szakemberként ezt nem támogatom. Vannak más módok is egyébként, amikkel el lehet érni ezt az állapotot.

47
00:13:07,120 --> 00:13:33,600
Az alkoholnak az az egyik varázsa, hogy egy GABA nevű vegyületet emel a szervezetünkben, ami egy olyan gátló neurotranszmitter, ami igazából egy ilyen megnyugvást tud, egy ilyen bódultságot tud segíteni, tehát egy ilyen megnyugtató érzést tud adni, és ehhez kapcsolódik az összes olyan tünete az alkoholnak, amit szeretünk ilyenkor.

48
00:13:33,600 --> 00:13:48,080
Én egyébként párkapcsolati és szexuális tanácsadóként azt is mondom, hogy szex előtt meg kimondottan nagyon jó, pláne, akik teljesítménykényszeresek, meg úgy nagyon izgulósak, hogy két-három deci bor még segít, de az összes többi már nem.

49
00:13:48,080 --> 00:13:50,080
Igen, pontosan, igen, igen.

50
00:13:50,080 --> 00:14:20,000
Igen, nekem egyébként azt mondta a pszichológusom, hogy van, amikor az ember annyira készen van, tényleg, mondjuk egy szakítás után az első napokban vagy ilyesmi, hogy lehet, hogy kisebb baj az, nyilván nem tesz jót, de kisebb baj egy-két pohár bor, mint az, hogyha ül a sarokban és tényleg a hormonjai szétrobbanak, tehát egy élettanilag nem biztos, hogy annyira rossz, de persze, oké, tudjuk, hogy az alkohol az méreg, de igen, egyetértek veletek, amikor csak az tud megnyugtatni, és mondjuk nem,

51
00:14:20,000 --> 00:14:49,360
öt üvegbort iszik meg az ember, akkor jó. Igen. Én is hiszek ebből. Igen, de egyébként szerintem valahol természetes is, hogy most visszagondolok a huszas éveimre, ahol sokkal nagyobb baráti társaságokban mozogtam, de amikor ott valamelyikünk szakított, vagy akár én, akkor előbb-utóbb ott találtuk magunkat a többiek konyhájában, tehát aki szakított, akkor mind ott voltunk, és akkor jöttek, pattantak a rozé fröccsök, tehát hogy azért az, hogy sirdogálunk együtt, ennek van azért egy közösségi hatása is,

52
00:14:49,360 --> 00:15:01,920
nekünk csajoknak szerintem egyébként is kell ez, ugye a fonóba elmegyünk, és kibeszéljük az életünket, tehát hogy az ott szerintem tud egy jó ilyen átvészelési módot, vagy lehetőséget biztosítani.

53
00:15:01,920 --> 00:15:12,880
Jaj, pont, ugye említettem az előbb az oxitocint, tehát hogy az például egy ilyen nagyon fontos elsősegély, amikor valaki megölel, valakinek elmondhatod.

54
00:15:12,880 --> 00:15:24,080
- Igen. - Úgyhogy ez egy életmentő dolog valójában. - Igen, sőt azért csináltuk is. - Úgyhogy ezt nagyon jól csinálják a fonóban is, a lányok is. - Fröccsöztünk, igen.

55
00:15:24,080 --> 00:15:44,080
Pattanak azért az üvek borok, és van, aki ilyenkor egyedül otthon is iszik, ugye töményet is iszik, dugdossa, mosogató alatt a vodkás üvegeket. Ez ugye átmeneti állapot, de meddig tartson ez az átmeneti állapot? Miért tűnik úgy, hogy ez ilyen végeláthatatlan, akkor amikor benne vagyunk?

56
00:15:44,080 --> 00:15:56,080
- Fú, minél hamarabb jó ezt lezárni, tehát hogy valami olyan megoldást keresni, ami jobb ennél és támogatóbb ennél, mert nagyon hamar ki tud merülni a szervezet ebben.

57
00:15:56,080 --> 00:16:25,080
Igazából az idegrendszerre sincsen jó hatása, az emésztésre sincsen, a bélintegritásra sincsen, tehát nagyon sok minden helyzetet, vagy olyan állapotot rombol bennünk, amit nem szeretnénk, hogy romboljon. Illetve a máj az egy nagyon fontos szervünk, és az egészséges működésben is nagyon sokat, nagyon intenzíven reagál haragra, dühre, tehát hogy az ugyanúgy meríti, úgyhogy a májat is illendő támogatni ilyen helyzetben.

58
00:16:25,080 --> 00:16:50,080
Szerintem, mert mondjuk, kvázi túllépés, vagy hogy visszabillenjünk az életbe, ez ugye helyzetfüggő is, mert mondjuk, hogyha egy csúnya válásban és ahol gyerekek vannak, ott nyilván kitolódik ez a szakasz, mert nincs az, hogy akkor megszakítom a párommal a kapcsolatot, hanem akkor ott folyamatosan újra és újra stimulálva van az elhagyott fél.

59
00:16:50,080 --> 00:17:03,080
- Igen. - Szóval gondolom, ott azért még nehezebb ezt megoldani, bár nem tudom, nekem nincs gyerekem, de lehet, hogy az a természetes gondoskodási ösztön a gyerekekről, az lehet, hogy valahogy ezt kibalanszírozza, nem tudom, csak azt mondom, hogy ez egy tök nehéz helyzet családokban.

60
00:17:03,080 --> 00:17:19,080
- Nagyon nehéz, volt is ilyen kliensem, aki ebben volt, és nem maga a szakítás miatt dolgoztunk együtt, hanem mindenféle emésztési és hormonális problémák miatt, amit ez a helyzet indukált, és ott kisgyerekek voltak.

61
00:17:19,080 --> 00:17:33,080
- És ott például egyébként olyan érdekes, ezt szerettem volna nektek említeni, hogy nagyon ritkán szokták az emberek komolyan venni a Bach virágcseppeket, mint ilyen természetgyógyászati módszert.

62
00:17:33,080 --> 00:18:02,080
- Kicsit mindig úgy érzem magam, amikor ezt említem, mintha egy tokiói pályaudvaron ott a reggeli csúcsban elkezdenék virágokat árulni, de valóban, van egy olyan, amit teljes segélycseppnek hívnak, abban olyan virágok vannak pont ilyen érzelmi megrázkódtatásra, ami tök jó nagy segítség, és például ennek a kliensemnek is segített, hogy ne egy ilyen masszív pánikban legyen folyamatosan, hanem így a normális hétkoznapi működésében tudja az egészet.

63
00:18:02,080 --> 00:18:06,080
- Ezeknek milyen hatóanyaguk vagy mitől működnek ezek szerinted?

64
00:18:06,080 --> 00:18:18,080
- Ezek virág esszenciák igazából, tehát nem tudok más, mint a homeopátiás szerek, amik megint más működés, és más, mint a gyógynövények, ahol konkrét hatóanyaguk vannak.

65
00:18:18,080 --> 00:18:24,080
- De egyébként a gyógynövényekkel is nagyon sokat lehet, úgyhogy szívesen mesélnék erről is, hogyha van ré keret.

66
00:18:24,080 --> 00:18:26,080
- Persze, jöhet.

67
00:18:26,080 --> 00:18:32,080
- Igen. - Így konkrétan melyik terület legyen, hogy hogyan lehet megnyugodni jobban?

68
00:18:32,080 --> 00:18:50,080
- Aha, tehát mondjuk piálás helyett, vagy jó akkor mondjuk az, hogy esetleg valaki ebben az élethelyzetében tudatosan, ha szeretne ezen változni, tehát tudjuk, hogy ilyenkor a tudatosság nem biztos, hogy előtérbe kerül, de hogyha egyébként tényleg valaki ezt szeretné, akkor mit javasolsz?

69
00:18:50,080 --> 00:19:14,080
- Hát igen, ugye azért először is, hát olyan nehéz azt mondani valakinek, hogy akkor most kevergessél citromfű, levendula, meg kamilla teát, mert ez a három gyógynövény már elég is lenne, tehát hogy picit nehéz konkurálni azzal, amihez sokkal egyszerűbb nyúlni, meg sokkal könnyebben tud nyúlni az ember, de valóban ezek segítenek.

70
00:19:14,080 --> 00:19:38,080
Akár egy orbáncfű tea is este, macskagyökér, azt például nem forrázni, nem főzni kell, tehát hogy ezek itt esténként tudnak segíteni, aztán napközben, illetve este még, amit nagyon érdemes, vannak adaptogén gyógynövények, amik nagyon jól használhatók stresszes helyzetekben, ilyen például az ashwaganda, amit álombogyónak is hívnak, azt inkább este.

71
00:19:38,080 --> 00:19:39,080
- Az most nagyon népszerű.

72
00:19:39,080 --> 00:19:59,080
- Igen, és tényleg nagyon jó hatású, azt este érdemes alkalmazni. Van egy rodiola, illetve hát úgy is hívjuk, hogy rózsagyökér, az is ilyen kivonat formájában lehet kapni általában, kapszulázva, azt inkább reggel, éhgyomorra, vegyük be, az a nappali stabilizáláshoz kell.

73
00:19:59,080 --> 00:20:18,080
Akkor van a Szent Bazsalikom, Tulsi, annak van olyan hatóanyaga is, ami a kortizol szintet is segít harmonizálni, tehát hogy az is ilyen nappali segítség tud lenni. Úgyhogy ezek már tök jó hatásúak, lehet ezekkel indulni, amikor ilyen krízishelyzetben vagyunk.

74
00:20:18,080 --> 00:20:20,080
- És akkor azt teaként fogyasszuk?

75
00:20:20,080 --> 00:20:29,080
- A Tulsi-t azt lehet teaként, igen, az főleg úgy lehet, az álombogyót, az ashwagandát azt általában kapszulázva, illetve a rodiolát is.

76
00:20:29,080 --> 00:20:32,080
- Akkor az belassít ez az álombogyó, a nevéből, gondolom.

77
00:20:32,080 --> 00:20:38,080
- De azt pont este jó alkalmazni, és akkor még lehet rásegíteni is.

78
00:20:38,080 --> 00:20:40,080
- Ne egy fontos míting előtt!

79
00:20:40,080 --> 00:20:45,080
- A rodiola az a nappali változat.

80
00:20:45,080 --> 00:20:53,080
- Úgyszólva, vegyük elő a boszorkánykonyhát, nézzük meg és bátran nézzük meg, hogy mi az, ami nekünk a legjobb lehet, az alkohol nélkül.

81
00:20:53,080 --> 00:21:13,080
- Igen, ez egy ötletes kihívás, és egyébként saját magam is tudom, vagy tapasztaltam, hogy nagyon nehéz helyzetben, amikor elkezdem az ilyen apró öngondoskodásokat csinálni, akkor azzal úgy azt érzem, hogy van valamennyi kontrollom afölött, hogy hogy történnek a dolgok.

82
00:21:13,080 --> 00:21:28,080
És a kliemseimnél is látom, akikkel nehéz helyzetben dolgozunk az étrendjük javításán, hogy ha eggyel egészségesebb vagy eggyel támogatóbb étrendet tudnak megvalósítani apróságokat,

83
00:21:28,080 --> 00:21:39,080
erről is szívesen beszélek, milyen apróságok lehetnek ezek, akkor már picit úgy érzik, hogy van hatásuk a dolgokra, és ez egy ilyen öngondoskodó gesztus.

84
00:21:39,080 --> 00:21:46,080
- Jó én kíváncsi is vagyok, hogy miket javasolsz, mert hogy nyilván nálam is vannak azért emberek bőven válófélben, vagy éppen megcsalás történt,

85
00:21:46,080 --> 00:21:55,080
és nagyon szeretnék valahogy feldolgozni ezt az egészet, aztán mégse sikerül és szakítás, vagyis hát ugye az a vége, hogy az is egy döntés, hogy akkor vége a kapcsolatnak.

86
00:21:55,080 --> 00:22:03,080
És hogy én is szoktam javasolni, de hogy én általában azt mondom, hogy azért reggel, legalább egy két kanál zabpelyhet egy kis banánnal valahogy próbáljanak meg letuszkolni,

87
00:22:03,080 --> 00:22:10,080
napközben valami krémleves, tehát hogy valahogy próbálják meg, vagy valami proteines csokiba harapjanak bele.

88
00:22:10,080 --> 00:22:18,080
Tehát hogy én ilyeneket szoktam mondani, de hogyha te alá tudod azt támasztani, hogy miket javasolhatnánk, az meg nyilván tök jó lenne.

89
00:22:18,080 --> 00:22:30,080
- Nagyon jókat mondasz, tök jó. Igazából tulajdonképpen az lenne a lényeg, hogy azokban az étkezés ciklus alapján, ahogy korábban ettünk, ahogy korábban megéheztünk,

90
00:22:30,080 --> 00:22:44,080
azokra, az időszakokra valami kis ilyen grab and go falatkákat, akár humusz zöldséggel, valami normális kenyérrel, akár valamilyen saláta tonhallal, halkonzervvel, bármivel.

91
00:22:44,080 --> 00:22:50,080
Tehát hogy valami olyan tápláló ételt be tudjunk vinni, akárcsak keveset is.

92
00:22:50,080 --> 00:23:01,080
Tehát hogy ez egy idő után lehet a mennyiséget növelni, de amikor nagyon nincs étvágy, akkor is, hogy egy keveset abban az időszakban, amikor egyébként tudunk enni.

93
00:23:01,080 --> 00:23:16,080
És én nagyon szeretem a nudge technikákat, amik igazából a közgazdaságban fogantak és arra szolgálnak, hogy jobb döntéseket tudjunk hozni úgy, hogy ne korlátozzuk a választás szabadságát.

94
00:23:16,080 --> 00:23:28,080
Ezek olyan kis apróságok, amik ilyen öztönzésként hatnak ránk, hogy például olyan alapanyagokkal, olyan összetetevőkkel veszünk körbe magunkat, amiből értékesebb ételeket tudunk csinálni.

95
00:23:28,080 --> 00:23:44,080
Például, hogyha nagyon szeretnénk valami édességet enni, akkor nem gyümölcsjoghurtot veszünk, hanem egy joghurtot, ami csak tej és oltóanyag, gyümölcsöt hozzá, tehát hogy eggyel egészségesebbet, mint amit mondjuk a boltban készen tudunk kapni.

96
00:23:44,080 --> 00:23:56,080
Amikor már a jóganadrág is lógott rajtam, akkor azt találtam ki, mert azt gondoltam, hogy ez már nem olyan egészséges, egyrészt az edzés, másrészt, hogy a legegyszerűben a turmix ment le.

97
00:23:56,080 --> 00:24:05,080
Azzal gyorsan megússza az ember az egészet, azt el lehet rakni mindenféle, én szeretem ezeket de nem mindenki szereti a zöld turmixokat.

98
00:24:05,080 --> 00:24:17,080
- Jaj, nagyon jó, igen. - Akkor tele citrommal, és akkor úgy érzem, hogy legalább tettem magamért valamit, és nem kell. Nem kell leülnöm és magamban tuszkolni, mert az azért így lemegy, lehúzza az ember és kész.

99
00:24:17,080 --> 00:24:34,080
Amúgy jó, hogy ezt mondtad, ezt a jóganadrágot. Én is voltam egy olyan helyzetben néhány évvel ezelőtt, nem szakítás miatt, hanem túlterheltem magam nagyon tanulással és egy ilyen masszív stressz állapotban voltam, kisgyerekek mellett, család mellett, és próbáltam még dolgozni is,

100
00:24:34,080 --> 00:24:55,080
hogy én úgy fogytam le nagyon, hogy volt étvágyam, csak hát ilyenkor ugye az emésztés is meg tud borulni, mert a stressztől az egész emésztés is másképp alakul, és az emésztőenzimek sem termelődnek úgy. Eleve ki tud alakulni akkor is egy tápanyaghiányos állapot, hogyha az ember azért eszik normálisan.

101
00:24:55,080 --> 00:25:11,080
És akkor erre ez a fogyás még tovább nehezíti az egész helyzetet, nekem bőrproblemáim is lettek, a pajzsmirigyem, ami egy gyenge pontom, annak a működése még inkább felborult, úgyhogy ilyen hormonálisan is nagyon hamar tud reagálni a szervezet.

102
00:25:11,080 --> 00:25:18,080
Az a nehézség, hogy ha még van is étvágy, akkor se biztos, hogy a tápanyagfelhasználás olyan tökéletes lesz.

103
00:25:18,080 --> 00:25:26,080
És azt hogyan tudjuk serkenteni, vagy lehet ezzel kezdeni valamint? Mondjuk látod, hogy oké, eszem, de mégis cinege vagyok.

104
00:25:26,080 --> 00:25:38,080
Hát igazából én magamnak írtam egy hízókúrás étrendet, és abban az volt a kihívás, hogy egészséges legyen, és imádtam egyébként ezt az időszakot, mert szépen reagált rá a szervezetem.

105
00:25:38,080 --> 00:25:51,080
Az volt a lényeg, hogy ezt a folytonos kattogást, ezt az állandó stresszt mérsékeljem, és arra mindenfélét használtam meditációt, főleg Theta healinget, tehát az is klassz dolog volt, nekem sokat segített.

106
00:25:51,080 --> 00:25:52,080
Ez micsoda.

107
00:25:52,080 --> 00:26:05,080
Az egy olyan meditációs technika, mely egy ilyen szendergős állapotban segít, hát így ergetikailag is megváltoztatni a működésedet, és a hiedelemrendszeredet kicserélni jobbra.

108
00:26:05,080 --> 00:26:21,080
Tehát, hogy igazából az önszabotás az az egyik szerintem mindenkit érint, és egy ilyen szakítós helyzetben, és több oldalról is szabotálhatod saját magadat és a saját működésedet, azt igyekszik egy egészséges öntámogató folyamatba átvinni.

109
00:26:21,080 --> 00:26:23,080
Ez nagyon jól hangzik.

110
00:26:23,080 --> 00:26:28,080
Igen, na nekem ez pedig nagyon segített, és a hízókúrás étrendem.

111
00:26:28,080 --> 00:26:35,080
Igazából amit mondtál, ez az ilyen kifejezetten szorongó és önvádló embereknek, ugye, ha jól értem?

112
00:26:35,080 --> 00:26:36,080
Igen.

113
00:26:36,080 --> 00:26:38,080
Én is jelentkeztem.

114
00:26:38,080 --> 00:26:39,080
Jelentkeztek.

115
00:26:39,080 --> 00:26:42,080
Nem látszik, csak hangban vagyunk, de jelentkeztem.

116
00:26:42,080 --> 00:26:57,080
Jó, ugye most arról beszéltél, vagy picit érintetted ezt a kattogást, hogy így agyalunk, nehezen alszunk-e, rágódunk, tehát ez az, ami kihat ugye az alvásunkra, és legalábbis én azt veszem észre, hogy szakításkor ez nagyon jelen van.

117
00:26:57,080 --> 00:26:58,080
Igen, igen.

118
00:26:58,080 --> 00:27:21,080
Ez olyan érdekes, a rágódás, ezt rövid ideig egy nagyon egészséges és jó dolognak tartom, mert az emésztés párhuzamával, ha élünk, akkor ez úgy néz ki, hogy van egy emészthetetlennek tűnő helyzet, amire mindenféle mentális és lelki emésztőenzimet próbálunk rábocsájtani és kisebb darabokra szedni, tehát ugyanúgy működik, mint az emésztés.

119
00:27:21,080 --> 00:27:47,080
Tehát a rágódás, hogy megnézzük minden oldalról, megvizsgáljuk, hogy most akkor ebből mit lehet tanulni, hogyan lehet túllépni, mi csinálják egyfajta tervezés is, csak amikor ebbe így beleragadunk és mindig ugyanaz a mozi megy, akkor kártékony tud lenni, ilyenkor tud segíteni az, hogyha valakinek ezt elmondjuk és más megvilágításba helyezzük, vagy segítséget kérünk szakembertől.

120
00:27:47,080 --> 00:28:02,080
Vagy leírjuk egyébként, ezt nagyon-nagyon szoktam javasolni azoknak az embereknek, akik ilyen gondokkal jönnek, hogy akkor keljen fel, tehát az a legrosszabb szerintem, amikor fekszünk az ágyba és miért nem alszom, nem igaz, mindjárt fel kell kelnem, de úristen, de mi volt, tehát nem igaz most.

121
00:28:02,080 --> 00:28:18,080
És az borzasztóan rossz, tehát én akkor azt szoktam, hogy keljen fel menjen át egy másik szobába, kapcsoljon fel egy lámpát, csináljon egy teát, üljön le, és kézzel írja le, tehát kézzel, szigorúan kézzel, tehát hogy igen, tehát a kézírás vezeti a gondolatokat és hogy ott egy picit így le tud csendesedni.

122
00:28:18,080 --> 00:28:34,080
Van még egy baromi jó módszer, ezt tanultam, hogy tegye be a Gyűrűk urát, tényleg a 0. percről indítsa el, 20 percenként le kell állítani a Gyűrűk ura filmet és le kell írni, hogy abban az adott 20 percben mi történt.

123
00:28:34,080 --> 00:28:52,080
Tehát kézzel írja le egy füzetbe, hogy most akkor Gandalf ilyen és ilyen színű ruhában felült egy ilyen és ilyen szekérrel, így nézett ki, tehát hogy teljesen mindent körülírva, lehető legrészletesebben, hogy volt a háttérben fa, nem tudom fűszál, és hogy tényleg segít elaludni.

124
00:28:52,080 --> 00:29:06,080
Kipróbáltam egyébként, tehát én olyat nem javaslok, amit én magam nem próbáltam ki, működik, tehát azonnal alszol, mert hát dög unalmas, tehát hogy egyszerűen csak 20 percenként leállítod, írod-írod leállítod. Szóval amúgy maga szerintem az, hogy kiszakítjuk magunkat az alvásból.

125
00:29:06,080 --> 00:29:27,080
Abból a helyzetből, hogy ott az ágyban fetrengünk, ez már segíthet, de mondjuk azokkal nem tudom, hogy milyen helyzetek akiknek gyerekeik vannak, kisgyerekek, és gyerekkel alszanak vagy aludnának egyáltalán, hogy sokan ilyenkor akarják is, hogy a gyerek pótolja kvázi azt a hiányt vagy szeretet, tehát jön az együttalvások időszaka, tehát hogy megint egy picit felborul a családi rend.

126
00:29:27,080 --> 00:29:32,080
Ezt normálisnak tartjátok, hogyha a gyerek visszamegy úgymond az ágyba ?

127
00:29:32,080 --> 00:29:36,080
- A szülő mellé? - Igen.

128
00:29:36,080 --> 00:29:49,080
Szerintem ennek van létjogosultsága, mert tudnak egymásnak olyan támaszt, biztonságot nyújtani. Nem tudom, hogy mi az a szint, ami után ez már káros, de igazából én nem tartom ezt rossznak.

129
00:29:49,080 --> 00:30:09,080
- Én tudom, hogy mi az a szint. Ugye a pszichoszexuális fejlődésünk alapján fogom ezt megközelíteni. Mondjuk személyesen én azt mondanám, hogy én ott választanám el, tehát ez a 10-11-12 éves kortól, akkor én már nagyon nem javaslom, hogy egy hajnali merevedést egy gyerek úgy éljen meg, hogy egyébként anyukat cicje meg ott van vele szembe, amikor alszik.

130
00:30:09,080 --> 00:30:35,080
Tehát hogy én már azt mondanám, hogy ott nem, meg azért ott a nagyon nagy csupaszkodásokat sem. Lehet egy két ellene, de ez így se jól igen. Én erre ezt szoktam mondani, bár ugye egyébként a kisfiuk nyomogatják magukat az ágyhoz, tehát már azért 3-4-5 éves korba ezek ott vannak, de hogy amikor ezek már, tehát a hormonális időszakban elérkezünk odáig, hogy már ez tényleg a maszturbálások korszaka, én erre azt mondanám, hogy az ott elvágólag nem jó.

131
00:30:35,080 --> 00:30:40,080
Van összefüggés az alvászavarral és az étkezési gondokkal?

132
00:30:40,080 --> 00:31:02,080
Ó, hogyne lenne, persze. Persze. És itt megint csak a májat is be tudom hozni. Olyan érdekes, hogy a kínai, hagyományos kínai medicina alapján a napunk két órás blokkokra van osztva, és minden két órának van egy szerve, és a máj órája az pont a hajnali időszak, amikor nagyon sokan felébrednek és kattognak.

133
00:31:02,080 --> 00:31:27,080
Ilyenkor a máj nem csak méregtelenít, hanem felépít, lebont, átalakít, nagyon sok dolga van, plusz még nagyon intenzível reagál az érzelmi változásainkra is. Úgyhogy természetesen, hogy ilyenkor hajnalban lehetnek ezzel problémák, hogy itt akkor jönnek a leginkább ilyen nyugtalanító gondolatok és rágódási hajlandóság.

134
00:31:27,080 --> 00:31:44,080
A másik pedig, amit már mondtam, hogy itt az emésztés megváltozik akkor is, hogyha az étvágygal nincsen gond, és itt egymás, tehát hogy ki tudhatni egymásra az idegrendszeri, magasabb idegrendszeri működés és a zsigeri működésünk is.

135
00:31:44,080 --> 00:32:00,080
Azt ilyen csúnya szóval kortikovaszkuláris kapcsolat, nem is tudom. - Igen, a zenekar név, a punkzenekar név. - Oda-visszaható folyamat, úgyhogy a zsigeri működésünk és az idegrendszerünk az abszolút egymásra hat.

136
00:32:00,080 --> 00:32:11,080
Éppként én erről a kínai szervóráról azt hiszem, hogy a fodrászatban hallottam, ott mindig nagyon fontos. - A butikos és a fodrászatban. - Pontosan, a butikozás, fodrászozás, ez mindig nagyon jó, meg a körmös, tényleg a körmös is ilyen.

137
00:32:11,080 --> 00:32:22,080
De hogy én azt tesztelgettem, nekem van egy epekövem és tesztelgettem, és tényleg az van, tehát hogy azért hogyha letolom a libacombot, akkor valóban fölkelek, és 3 és 4 óra között.

138
00:32:22,080 --> 00:32:33,080
Tehát hogy azóta úgy figyelgetem, nem azt mondom, hogy hiszek benne, de hogy azért úgy rá-ráfigyelek, hogyha hajnalba fölkelek, akkor most vajon mi volt, melyik szervemet terheltem túl, és ez baromi érdekes.

139
00:32:33,080 --> 00:32:53,080
- Na hogyha hajnalban fölébredek, általában falásrohamom van, pedig nem vagyok egy túl sokat faló ember, és kimondottan jól is esik, tehát egyáltalán nem állok ellen ennek az érzésnek, még akkor is, hogyha bevacsiztam, mert tovább, hogy megeszem, visszafekszem és alszom tovább, ez normális vagy ezt nem kéne törölni?

140
00:32:53,080 --> 00:33:00,080
- Hát nyugodtan csináld, hogyha ezzel nincsen semmi gondod, így a napod akkor hogy alakul?

141
00:33:00,080 --> 00:33:17,080
- Tudod én alapvetően jól alszom, mindig reggelizek, szóval így nem érzem, hogy ez káros lenne, mindig abból indulok ki, hogy ezért a szervezet jelenz, hogyha ez nem jó, meg az emészetésem rendben van, akkora baj akkor nem lehet, persze lehet, hogy ez is nálam is a pajzsmirigy miatt van, ugye az nem kizárt.

142
00:33:17,080 --> 00:33:45,080
- Elképzelhető meg ilyenkor azért le is tud esni a vércukorszint a hajnali órákra, és a kortizol emelkedik, tehát hogy itt azért több hormonális változás is történik, viszont meg azt alapvetően szereti a hasnyálmirigy is, hogyha van egy hosszabb periódus, ami szünet, tehát nincs éjszaka táplálékfelvétel, de hogyha ez valamiért lelkileg és fizikailag is egy ilyen harmonikus állapotban hoz, akkor...

143
00:33:45,080 --> 00:33:50,080
- A legfinomabb, a legfinomabb. - Nem, nem szerencsére nem, én az egy jóálvó vagyok.

144
00:33:50,080 --> 00:34:06,080
- Én azt vettem észre, hogy ilyenkor, amikor hajnalba felébredek és hogy pirítóst szoktam enni egy teával, utána visszaalszom fél óra múlva és édesdeden alszom, igen, tehát hogy valahogy ott ez így kiegyenlítődik és utána nagyon mélyen alszom és tök jól.

145
00:34:06,080 --> 00:34:12,080
- Igen, ilyenkor a legjobb, hogyha maradt palacsinta vagy valami, hogy amúgy is ilyen boldogsággal tölt el, akkor...

146
00:34:12,080 --> 00:34:18,080
- Igen, igaz, hogyha te palacsintád, az isteni, azt ki mondottan szeretem.

147
00:34:18,080 --> 00:34:24,080
- Arra én is rájárnék minden hajnalba. - Juli nagyon jól süt.

148
00:34:24,080 --> 00:34:38,080
- Na, hát akkor, ha egy dolgot tanácsolhatnánk szakítás után álló nőknek, tehát amikor közvetlenül megtörténik a szakítás, a különválás, mi lenne az az első 72 órás túlélő stratégia, amit mondanátok?

149
00:34:38,080 --> 00:34:46,080
- Fú, ez olyan érdekes, mert kinek mikor indul a 72 órás periódusa, tehát ez annyira változó.

150
00:34:46,080 --> 00:35:03,080
- Hát ugye az első az az, hogy ugye itt akkor el kell kezdeni tervezni, mert maga a tervezés, ami nagyon jól mondtad, hogy akkor most mi lesz, akkor most én elköltözöm, vagy egyáltalán most akkor mi lesz holnap.

151
00:35:03,080 --> 00:35:17,080
- Ez a tervezések nagyon fontosak, és különböző forgatókönyveket írnie, azt gondolnám, csak valószínűleg az én részemből nem arra vagy kíváncsi, hogy ezt mentálisan és így pszichesen hogyan rendezünk, hanem hogy mi az a kérdés.

152
00:35:17,080 --> 00:35:21,080
- Mindenre kíváncsi, mindenre. Ami a véleményed ezzel kapcsolatban, az mind jöhet.

153
00:35:21,080 --> 00:35:39,080
- Igen, akkor ez lenne az egyik. A másik pedig az, hogy itt a működésünket próbáljuk meg stabilizálni, ugye itt már beszéltünk arról, hogy milyen hormonális hullámvas utra tudunk kerülni, és akkor ennek megfelelően, úgy próbáljuk meg a vércukorszintünket stabilizálni étrendel,

154
00:35:39,080 --> 00:35:58,080
próbáljuk meg egyáltalán így ezeket a kilengéseket, hát ilyen földrengést valahogyan harmonizálni, és hát ugye, amit említettem még az első segélycseppeket, az is nagyon sokat tud segíteni, úgyhogy ilyeneket gondolnék, de annyira egyéni, hogy ki mit él meg akkor, és mi az, ami neki jó.

155
00:35:58,080 --> 00:36:12,080
És ugye hát az egyéni beállításunkon múlik ez, hogy milyen tüneteket itt tapasztalunk, hogy van-e itt vágyunk, vagy szeretnénk kell kihányni mindent felt, hogy van-e ilyen, milyen reakciót ad a szervezet.

156
00:36:12,080 --> 00:36:26,080
És hát az is fontos, hogy mi az, amit tanultunk, hogy mit látunk otthon, hogy mihez nyúlnak a szüleink, hogyha munkai problémája volt apámnak, akkor elszívott egy doboz cigét, meg elővette az unikumot.

157
00:36:26,080 --> 00:36:39,080
És akkor hát ebből is le lehet szűrni azt, hogy én ezt fogom csinálni, vagy én nagyon nem ezt szerettém csinálni, tehát hogy itt azért persze megvan a döntés szabadsága, de nagyon mélyen bennünk tudnak élni a minták, amiket tanultunk.

158
00:36:39,080 --> 00:36:57,080
Jó, hogy mondod, mert például, hogyha a testvvéreim iskolában voltak, vagy nem voltak otthon és csak kettesben voltunk anyuval, akkor mindig azt csináltuk, hogy bablevest főztünk palacsintával. És nekem a mai napig az van, hogy ha nagyon jó napot akarok csinálni magamnak, akkor bablevest csinálok palacsintával.

159
00:36:57,080 --> 00:37:15,080
És akkor ez egy ilyen jó flashback. Igen, meg amit mondtál, hogy azért elég sok apuka van úgy, hogy bármiféle problémát alkohollal, cigivel orvosol, és én azt látom a környezetemben, te is mondtál, hogy vagy nagyon ez ellenkezőjét csinálja, vagy pontosan elkezdi másolni, nincs középút.

160
00:37:15,080 --> 00:37:18,080
Hát mindig hatnak ránk a szülők persze, vagy így, vagy úgy.

161
00:37:18,080 --> 00:37:36,080
Amúgy az ilyen stabilizáló ételek azok pont olyanok, amik lehetséges, hogy nem játszanak ilyen helyzetben, mert pont az ilyen leveses, pont az ilyen puha, szószos ételek azok meg tudják adni azt a stabilitás érzését, vagy a palacsinta.

162
00:37:36,080 --> 00:37:51,080
Tehát lehet, hogy pont nem azok, amiket az ember abban az első 72 órában képes csinálni. Ha tudunk erre gondolni, hogy mi az, ami a szervezetünknek igényelenne, akkor tök jó, hogyha el tudunk menni egy ilyen levesesebb, szószosabb irányba is.

163
00:37:51,080 --> 00:38:01,080
Igen, egyébként én nagyon sütős-főzős vagyok, és rendkívül húsleveses, nagyon-nagyon, de én őrült vagyok, tehát én képes vagyok a Careme féle eredeti pot eu feu-t is.

164
00:38:01,080 --> 00:38:18,080
Addig megyek, amíg meg nem kapom, jó, még fácánból nem csinlátam soha, de hogy azért törekszem rá, hogy nagyon finom legyen, és sokféle húslevest tudok csinálni, de amikor ilyen súlyosabb veszteség van az életemben, akár gyász, akár szakítás, én nem vagyok képes egy hónapig főzni egyáltalán.

165
00:38:18,080 --> 00:38:47,080
Tehát teljesen ilyen eltolom, utána persze ez visszajön, és aztán mindent, és borzasztóan érdekes, mert az egyes mindig hosszú párkapcsolatokban éltem, és mindig főztem természetesen, mindenki nagy örömére, de hogy mindig voltak ilyen kedvenc ételek, amik csak a kettőnké. Tudjátok, amikor egyébként pont volt egy ilyen palacsinta, onnan jutott eszembe, hogy egy ilyen nagyon finom almás sütőben süt palacsinta, ami vajban karamelizálódott, jó cukros, jó lisztes, tehát természetesen rendkívül egészségtelen,

166
00:38:47,080 --> 00:38:51,380
de hogy azt mi mindig csodálatos finomságnak neveztük így idézőjelbe,

167
00:38:51,380 --> 00:38:54,170
hogy hát milyen jó akkor ma csodálatos finomságot eszünk.

168
00:38:54,170 --> 00:38:59,380
És például ezután a szakítás után én nem tudtam, én vagy két évig nem tudtam ilyen palacsintát megsütni,

169
00:38:59,380 --> 00:39:02,100
mert nem azért, mert pedig már lezártam a kapcsolatot,

170
00:39:02,100 --> 00:39:04,260
meg szépen váltunk el, megtartjuk a kapcsolatot,

171
00:39:04,260 --> 00:39:06,980
tehát hogy mindenki tisztel mindenkit, meg szeretet van,

172
00:39:06,980 --> 00:39:11,860
de hogy vége lett, és hogy valamiért az úgy tényleg azt a szép szerelmi időszakot

173
00:39:11,960 --> 00:39:16,340
hát gondolom nem kell mondani, ez a szex után összedobjuk, és akkor fú, de jó és együtt megeszünk,

174
00:39:16,340 --> 00:39:20,980
tehát hogy ezek az ételek azért így engem megviselnek. - Persze, persze.

175
00:39:20,980 --> 00:39:26,900
- Jó, szóval egyébként az lenne a legjobb az első 72 órás túlélőstratégiánkra, ha visszatérek,

176
00:39:26,900 --> 00:39:35,860
hogy legyen nálunk egy termoszba húsleves, fehérjepor, egy kis banán még a táskába,

177
00:39:35,860 --> 00:39:40,020
és akkor esetleg túl lehet élni. Igen. - Jó.

178
00:39:40,120 --> 00:39:44,170
- Hát igen, amit a Dóra mondott, hogy mikor kezdődik a 72 óra, ugye.

179
00:39:44,170 --> 00:39:49,940
És erről már beszéltünk arra, és nagyon sok mindentől függ, hogy meddig maradsz egy dermedt állapotban,

180
00:39:49,940 --> 00:39:54,340
egy ilyesen lebénult állapotban, szerintem akkor még nem indul a 72 óra.

181
00:39:54,340 --> 00:39:56,820
- Igen. - És amikor nagyon hosszú kapcsolat volt,

182
00:39:56,820 --> 00:40:00,580
akkor még egy hétig nem indul, két hétig nem indul a 72 óra.

183
00:40:00,580 --> 00:40:04,340
- Egyébkén ez nagyon érdekes, hogy nemrég voltam egy ilyen gyászfeldolgozós továbbképzésen,

184
00:40:04,340 --> 00:40:08,170
és ott is szó volt erről, bár ugye nem fetétlenül a szakítás válás volt a téma,

185
00:40:10,600 --> 00:40:16,100
hogy mindig van tényleg egy ilyen előgyász. Tehát amikor már látjuk, hogy akár tényleg haldoklik valaki,

186
00:40:16,100 --> 00:40:20,980
vagy akár ez az egész, hogy már látjuk, hogy a kapcsolat már jó ideje nem olyan, ugye indul egy előgyász,

187
00:40:20,980 --> 00:40:27,140
és aztán utána eljön egy elsődleges gyász, akkor ugye a tényleges kapcsolati veszteség megtörténik,

188
00:40:27,140 --> 00:40:33,860
és utána kezdődik el egy másodlagos gyász, amikor elkezdünk rájönni arra, hogy hoppá, hogy én ezzel mennyi mindent veszítettem.

189
00:40:33,960 --> 00:40:41,860
És nyilván minél hosszabb ideig tartott, minél inkább összefonódtak a szálak mindenféle életterületen, ugye baráti társaságoktól kezdve,

190
00:40:41,860 --> 00:40:51,210
az anyagi veszteségekkel, és igen van, aki valaki elveszíti a kedvenc fotelét is, amibe minden este beült, és az volt a, nem tudom, abban nézte a tévét vagy valami.

191
00:40:51,210 --> 00:40:56,420
Tehát ugye azt az otthon mindent, és ez nagyon sokáig tartó időszak. - Igen.

192
00:40:56,420 --> 00:41:03,300
- Szóval szerintem lehetséges-e az, vagy hogy szerintem lehetséges az, és inkább kijelentésként mondom,

193
00:41:03,400 --> 00:41:09,860
hogy ez az evés-ivás-alvás időszak, ez így hullámokban esetleg visszatér. Mit gondoltok erről?

194
00:41:09,860 --> 00:41:20,420
- Úgy érted, hogy a problémák? - Igen, tehát az a fajta gyász, hogy akkor oké, most megtörtént a kapcsolati veszteség, külön költözünk, vagy valaki ott marad, bár ugye az is nagyon nehéz élethelyzet,

195
00:41:20,420 --> 00:41:31,940
és akkor jön egy ilyen rossz-evés, nem-alvás, piálos időszak, és utána ez mondjuk egy kicsit lecseng, és aztán újra belobban valamiért, és újra elindul.

196
00:41:32,040 --> 00:41:38,340
- Igen, igaz, hogy miért veszítettünk? Nem tudom, ti tapasztaltatok már ilyet? - Nem, nem feltétlenül.

197
00:41:38,340 --> 00:41:50,730
- Én tapasztaltam, de én inkább, amit már mondtam is, hogy nekem az étvágyam nem szokott általában változni, de mondjuk lefogyok, tehát hogy a mellett viszont az egészségem meg tud borulni,

198
00:41:50,730 --> 00:42:01,460
tehát hogy ott egy hosszan tartó stressz állapot, az nekem tud olyat okozni anélkül, hogy alvás problémám lenne, bár az alvásom mamut sem szokott túlságosan jól lenni,

199
00:42:01,560 --> 00:42:11,940
ilyen alap, de akkor, amikor még kevesebbet alszom meg, még inkább kitett vagyok, akkor azért így az egészségem el tud tolódni, igen, csak rossz irányba.

200
00:42:11,940 --> 00:42:24,730
És ezt klienseknél is szoktam látni, hogy amit mond, az tényleg hullámokban vissza tud térni egy probléma, és mondjuk egészségügyi probléma is ugyanígy ezzel együtt, ezzel a hullámzással együtt így vissza tud térni.

201
00:42:24,840 --> 00:42:39,840
- És egyébként szóba kerültek a bőrbetegségek, és én több kliensemnél is láttam, hogy aktiválódnak a gyerekkori bőrbetegség, és egyébként nálam is volt egy ilyen időszak, amikor még egy ilyen korábbi szakításnál úgy húsz évvel ezelőtt, előjött egy olyan bőrbetegségem, ami hat éves koromban volt.

202
00:42:39,840 --> 00:42:51,940
Tehát nagyon érdekes, hogy hogyan reagál erre egyébként a szervezet, és hogy mindenféle tünete van, bár egyébként én azt gondolom, hogy van egy szint, amikor egyértelmű, hogy ez pszichoszomatikus és már be kell avatkozni,

203
00:42:52,040 --> 00:43:03,640
hogy akkor mindenképpen kell szakember és klinikai szakpsziológus, tehát nem is akármilyen, mert ugye ott szerintem fontos azt is látni, hogy ne legyen ebből még több gond, van aki tényleg felemészti a saját testét.

204
00:43:03,640 --> 00:43:17,940
- Igen, sokszor van az, hogy azt én már nem sokszor, na mindegy, úgy mondom, hogy én már tapasztaltam olyat, hogy krízis hatására keletkezett bőrproblémával az ember elmegy bőrgyógyászhoz, akinek fogalma sincs az egész háttérről,

205
00:43:18,040 --> 00:43:45,940
és akkor rögtön ad neki valami olyan szteroidos kenőcsöt vagy akár antibiotikumot, mert azt mondja, hogy ez egy belső bakteriális folyamat, amitól aztán a bélflóra állapota még rosszabb helyzetbe kerül, tehát hogy nem segít a helyzeten, hogy tényleg nagyon jó, hogyha ezt kihangsúlyozod és nagyon örülök neki, hogy ezt mondtad, hogy ilyenkor egy más szakemberre van szükség, illetve nyilván a bőrgyógyászra is szükség van, csak hogy megnézzük, hogy mitől alakult ez ki.

206
00:43:46,040 --> 00:44:15,940
- Csak annyit tennék azzá, hogy a pszichológusommal a kezemet kijelzőnek szoktuk nevezni, mert egyértelműen az, hogy mennyire jön ki az ekcéma, az teljesen jól nyomon követhető, sőt, inkább van egy ilyen gondolom, amikor összeszedi magát a szervezet, tehát hogyha mondjuk van valami krízishelyzet, akkor utána egy-két héttel jön, és ugyanúgy két hétes csúszással múlik el, amikor lenyugszik az időszak, szóval igen. Igen, és egyébként én hiszek a szteroidos krémekben, és mert nagyon zavarul meg minden, akkor,

207
00:44:16,040 --> 00:44:45,940
jól tud lenni, de az jó, hogy mondod az antibiotikumot, mert erre tényleg nagyon rá van kattanva egy csomó bőrgyógyász és nem is értem, tehát előtte az egész testet ki kéne vizsgálni, nem betippelni, tehát azért az antibiotikumok elég erős cuccok ehhez pláne, hogyha az ember amúgy sincs jól. - Igen. - Mondom a béjelent szerelek, akkor az tényleg extrémen nem tesz jól. Hát igen, ez egy jelenség, az tény, de az biztos, hogy a bőrproblémánkra a tartós gyógyteázás a megfelelő keverék, az biztos, hogy nálam például messze a leghatékonyabb,

208
00:44:46,040 --> 00:44:52,080
dolog volt, de az ugye diétával együtt megy, és azért elég kínzós ez az egész kúra,

209
00:44:52,080 --> 00:44:56,340
ugyanakkor akár egy év tünetmentességet lehet vele elérni, ami szerintem,

210
00:44:56,340 --> 00:45:01,300
amit semmilyen bőrgyógyásznál nem tudsz megcsinálni. - Fú, de jó! - Igen.

211
00:45:01,300 --> 00:45:06,180
- Most, ahogy beszélgetünk az antibiotikumról, eszembe jutott az a helyzet is, hogy mi van akkor,

212
00:45:06,180 --> 00:45:11,220
amikor valaki tényleg egy nőgyógyásznál tudja meg, hogy egyébként megcsalták, mert elkapott valamit,

213
00:45:11,320 --> 00:45:17,380
elkezdik kikezelni, és aztán megtörténik a szakítás, a válás, és ottmarad ugye egy borzasztóan nehéz,

214
00:45:17,380 --> 00:45:23,220
érzéssel, nem elég, hogy megcsalták, de még ugye el is kapott valamilyen nemi úton terjedő betegséget.

215
00:45:23,220 --> 00:45:30,100
Jönnek a kikúrálások időszakai, hát szerintem ez borzasztó állapotok lehetnek. - Igen. - Végül felborul minden. -

216
00:45:30,100 --> 00:45:36,580
- Ezért is fontos a HPV elleni oltás. - Az biztos. - Legalább azt ússzuk meg. - Igen, te ezt mindig mondod, és milyen okosan teszed,

217
00:45:36,680 --> 00:45:42,820
hogy ez egy nagyon fontos része. - Igen, és egyébként, amikor a saját tested is változik, nemcsak hogy borzasztó,

218
00:45:42,820 --> 00:45:52,660
rosszul vagy, de még ráadásul azt is látod, hogy úgy nézel ki, mint egy kiéheztett agár, akkor az még pluszban nagyon sokat ront mentálisan.

219
00:45:52,660 --> 00:45:58,740
- Hát meg a haj, én a hajamat szoktam elveszíteni, és akkor olyan elkezdek aggódni, hogy Úristen, és akkor már Úristen,

220
00:45:58,740 --> 00:46:05,380
akkor most ezt kéne, azt kéne, hogy kellene vissza, tehát inkább a hajam zavaró, de nyilván a mellek is, meg a fenék,

221
00:46:05,480 --> 00:46:14,020
de annak mondjuk örülök, ha onnan lemegy. Haj, bőr, bőr szárazság, repedező bőrök, száj, szájszárazság, tehát ez ilyen klasszikus.

222
00:46:14,020 --> 00:46:21,300
- Igen. - Mi az, amit biztosan ne tegyünk szerintetek, akkor, amikor elérkezik ez az állapot, hogy ott vagyunk szakítás után,

223
00:46:21,300 --> 00:46:27,940
és éppen éljük ezt az első két-háromhetes időszakot, ami borzasztó nehéz. - Mert mint kajálásban?

224
00:46:27,940 --> 00:46:34,340
- Akármiben. Tehát ez a kajálás alvás ivásban, tehát szerintetek, mi az, amit biztosan ne tegyünk.

225
00:46:34,440 --> 00:46:44,820
- Hát szerintem a további bűntudatkeltés, az nem, már mint hogy magunknak nem a környezetünkben, hanem az, hogy úristen, mennyire össze-vissza ettem most mindent,

226
00:46:44,820 --> 00:46:52,660
meg most megittam egy üveg bort, ezt nem kellett volna. Szóval szerintem ez az egyik legfontosabb, hogy ha már ilyen krízishelyzetben vagyunk,

227
00:46:52,660 --> 00:47:03,780
akkor ne szabotáljuk már tovább magunkat, és akkor inkább az önegyüttérzés felé menjünk, és minél inkább abba, hogy megértsük magunkat, és a működésünket ebben.

228
00:47:03,880 --> 00:47:33,220
- Egyetértek Dóra, nem is tudnék mondani semmit, hogy mi az, amit biztosan ne tegyünk, mert azt gondolom, hogy egy ilyen helyzetben tényleg hagyjanak meg békén, ha akarok, beszélek, ha nem akarok, nem beszélek vele, ha akarom, eszek, ha nem akarok, akkor nem. Tehát igen, nem kell fokozni a fokozhatatlant tovább. - Igen. Én erre azt mondanám, hogy ne másokkal foglalkozunk, hanem itt az ideje saját magunkkal. - Hát elkerülhetetlen. - Ez az az időszak, amikor muszáj saját magunkkal foglalkozni, tehát hiába,

229
00:47:33,320 --> 00:48:03,300
akár a gyerek, akár bármi más, akár egy  dédmama, nagymama gondozása, de ilyenkor szerintem adjunk időt magunknak arra, hogy saját magunkkal foglalkozzunk, tehát hogy ne mások legyenek fókuszban, hanem éljük meg ezt az első két-három hetet. - Igen, és hogy hogy tudunk szeretettel fordulni magunkhoz, tehát egy olyan helyzetben, ahol biztos, hogy folyamatosan azt érezzük, hogy mennyire sokat hibáztunk, hogy ez a mi hibánk és hogy mit tettünk ezért, hogy így legyen, és hogyan tudunk együtt érzéssel szeretettel gondolni magunkra, hogy ez történt.

230
00:48:03,320 --> 00:48:33,300
- Akkor zárásképpen szóval, hogy bárki, aki most is hallgatja és éppen ebben a helyzetben van, teljesen rendben van, hogyha most nem tudsz enni, tök oké, hogyha a borral próbálod túlélni az estét és az is rendben van, hogyha barátokkal akarsz beszélgetni, meg az is, hogyha egyedül vagy, nem vagy gyenge, tehát ez nem egy gyengeséget jelent, egyszerűen csak annyi, hogy a tested is próbál alkalmazkodni ez a helyzethez, ez egy gyársz, amit átél a tested is, tehát nem érdemes sürgetni, és adjuk meg a testünknek azt, amire szüksége van, hogy támogatjuk

231
00:48:33,320 --> 00:48:37,320
a folyamatban. Köszönjük a beszélgetést. - Köszönjük Dóra. - Köszönjük.